Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 3. szám - KUTATÓK ÉS LEVÉLTÁRAK - BÁRDOSSY PÉTER: Családfakutatások a magyar levéltárakban — kitekintései a határon túlra

Mint központi, országos levéltárnak a MOL-nak van talán a leginformatívabb és használhatóbb web-oldala. Az általános információkon kívül, mint családfakutatónak a leginkább hasznos az az adatbázis, amely a főoldalról rögtön elérhető és Családkutatás névre hallgat. A lehető legteljesebb és legérthetőbb leírást és útbaigazítást adja annak, aki most vág bele a kutatásba. Ugyanakkor az önkormányzati levéltárak esetében, melyeket — érzésem szerint — leginkább családfakutatás miatt kerestek fel a kutatók az elmúlt évtizedben, nem találhatók kifejezetten ezzel a témával foglalkozó és eligazító anyagok, önálló menüpontok! Mindeközben a kutatási szabályozás, a — kutatóként sokszor indokolatlanul korlátozónak érzett —jogszabályi háttér nagyobb teret kap a kelleténél. A mikrofilmhasználat A MOL mikrofilmhasználati-gyakorlata, különösen a webes tájékoztatás és lehetőségek korszerű megoldása után, meglepően nehézkes és sem az ország önkormányzati levéltáraiban, sem a határon túli levéltárakban nem tapasztalható. E szerint a kikért mikrofilmek 30 napig lehetnek egy adott kutatónál, egy fiókba bezárva, így az adott kutatón kívül senki által el nem érhető módon! Vidéki levéltáraink azt a teljes mértékben logikus és kutatóbarát megoldást alkalmazzák, mely szerint a kutatandó anyag a kutatás befejeztével a nap végén visszakerül raktári helyére és ismét kikérhető. Hasonlóan járnak el Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban is. Nincs várakozás, bosszankodás és csalódás a kutató részéről. Hasonló problémát vet fel a levéltárak közötti kölcsönzési rendszer. Mivel a legnagyobb anyakönyvi mikrofilm gyűjtemény a MOL-ban található, ezért a vidéki levéltárak kutatóik kérésére postai úton kölcsönzik a kikért anyagot. Ennek eredményeképpen ez idő alatt ezeket az anyagokat Budapesten nem lehet kutatni. Egy ilyen kölcsönzés átfutási ideje elérheti a 2-3 hónapot is! Természetesen a nem budapesti kutatók igényeit is ki kell szolgálni, de el kellene azon gondolkodni, hogy ez a módszer-e a legmegfelelőbb. (Ilyen jellegű rendszer csak hazánkban működik.) Mind a MOL-ban, mind az önkormányzati levéltárakban komoly probléma a kutató számára, hogy kevés a mikrofilm-olvasó készülék, sokszor kell „sorban állni" azért, hogy néhány kockát megnézhessen a kutató. Tekintettel arra, hogy az anyakönyvi iratok javarésze — immár az 1895 utáni is — csak mikrofilmen kutatható, érdemes lenne ezt a kérdést a levéltáraknak összehangolt módon kezelni, a technikai feltételek megteremtése érdekében egységesen fellépni. (Kutatóként is tisztában vagyok azzal, hogy állományvédelmi okokból az eredeti, papíralapú iratokat — különösen az anyakönyvekre jellemző gyakori használat miatt — kímélni kell.) Viszonylag egységes az a géppark, amellyel a magyar levéltárakban találkozhatunk. Általában 2-3 féle mikrofilm olvasó található a kutatótermekben, használatuk szinte azonos módon történik, így csupán egyszer kell elsajátítani a film befűzésének fortélyait, melyhez általában segítséget is kapunk. A legfejlettebb technika, mellyel ez idáig találkoztam, a Békés Megyei Levéltár gyulai fióklevéltárában található, ahol a mikrofilmolvasó már automatikusan tekeri a filmet és egy gombnyomással papírmásolatot készít az éppen megtekintett oldalról. Talán nem kell mondanom, hogy ezek a mikrofilmolvasók a kutatók számára a leghasznosabb eszközök! 17