Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 3. szám - KUTATÓK ÉS LEVÉLTÁRAK - BÁRDOSSY PÉTER: Családfakutatások a magyar levéltárakban — kitekintései a határon túlra

BÁRDOSSY PÉTER CSALÁDFAKUTATÁSOK A MAGYAR LEVÉLTÁRAKBAN — KITEKINTÉSSEL A HATÁRON TÚLRA A rendszerváltást követő években egyre nagyobb érdeklődés tapasztalható az „átlagember" részéről a magyar levéltárakban őrzött iratok, dokumentumok iránt. Az első nagyobb hullámot a kárpótlási törvények által biztosított lehetőségek kihasználása miatti iratkutatás váltotta ki, amikor többek között az egykori tulajdonhoz való jogot kellett bizonyítani, gyakorta a már elhunyt családtaghoz való viszony igazolásával. Sokan ekkor döbbentek rá, hogy milyen kincseket rejt a levéltár intézménye és kaptak kedvet ahhoz, hogy kinyomozzák távoli őseiket, származásukat, azaz családfakutatásba vágjanak. Mellettük számos „távolba szakadt", első vagy éppen már másod-harmadgenerációs magyar érezte fontosnak, hogy megismerje gyökereit, melyek az óhazához kötik. Egyre több cikk, riport látott napvilágot az írott és — a későbbiekben — az elektronikus médiában a múltjuk után kutatókról. (Jelen sorok írója éppen 1988-89-ben, az egykori Május 1. moziban látott egy interjút a témáról egy azóta már ismeretlenné vált műfajban, a film előtti híradóban.) Napjainkban már családfa-történeti kutatásra szakosodott vállalkozások és egyéni vállalkozóként e területen dolgozó szakemberek igyekeznek kiszolgálni a megnövekedett igényeket.

1 A levéltárak számára a megnövekedett kutatói érdeklődés új feladatot jelentett, amelyre országonként és néha levéltáranként is eltérő megoldások születettek. A továbbiakban kutatói szemszögből nézve szeretném bemutatni a családfakutatás hazai viszonyait, illetve be kívánom mutatni azt is, szlovákiai tapasztalataim alapján, hogy milyen, a hazaitól eltérő, megítélésem szerint „kutatóbarát" megoldások léteznek északi szomszédunknál. Első lépés: internetes tájékozódás Amikor valaki bármely okból családfakutatásba fog, első dolga, hogy összegyűjti a családban fennmaradt iratokat. Ezekből gyorsan kiderül, hogy forrásuk az illetékes anyakönyvi hivatal és/vagy a felekezeti hovatartozásnak megfelelő egyházi intézmény. Mindkét esetben előbb vagy utóbb az illetékes megyei levéltárba vagy éppen az országos levéltárba irányítják az újdonsült kutatót, hiszen vagy nem rendelkeznek korábbi forrásokkal, vagy éppen nincs lehetőség a kutatás elvégzésére. Gyakori tapasztalat, hogy az egyházak nem ismerik saját iratanyagaikat, mivel azok már nincsenek használatban. Sajnálatos azonban, hogy a nagyközönség előtt nem igazán ismert az az „alternatív" forrásbázis sem, mely a MOL-ban és számos önkormányzati levéltárban rendelkezésre áll: az anyakönyvi első és/vagy másodpéldányok mikrofilm-felvételei. Talán nem lenne haszontalan, ha ennek a forrásbázisnak a létéről minden levéltár honlapján — kiemelt menüpontban — tájékoztatná kutatóit. Nézzünk néhány példát azonban arra is, hogy a családfa-kutatók számára mennyire informatívak jelenleg a hazai levéltárak honlapjai. 1 A családtörténet iránti érdeklődés megmutatkozik a web 2.0-ás megoldásokban is, ahol a népszerű közösségi site-ok között egyre több a családfakutatás témája köré szerveződő oldal. 16