Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 3. szám - KUTATÓK ÉS LEVÉLTÁRAK - KAPOSI ZOLTÁN: A gazdaságtörténeti kutatások és a levéltári szolgáltatások (Gondolatok a kutatói vágyakozásokról)

Nézzük meg azt, hogy gazdaságtörténészként mit lehet elvárni egy 21. századi magyar levéltártól. Az első, talán a legfontosabb, hogy az összes magyarországi levéltárról készüljön szerkezetileg azonos modellben, elektronikus formátumban, minél részletesebb, interneten kereshető és nézhető állagjegyzék. Az egyes levéltárak fondjegyzékeivel a szerkezetet illetően még nincs is baj. A probléma sok esetben inkább az, hogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudható, hogy mögötte mi van. A regionális vagy még nagyobb területekre kiterjedő gazdaságtörténeti kutatások hatékonyan akkor lennének folytathatók, ha valaki Szeged városából néhány gombnyomás után pontosan látná, hogy Kecskeméten, Miskolcon vagy Győrben ugyanazon forrásmegnevezések mit is rejtenek. Sajnos, meglehetősen lassan halad ez a munka, pedig minden állami levéltárban van informatikus; egy adminisztrátornak egy jegyzék begépelése pedig nagyjából három munkanap. Még ennél is fontosabb lenne persze, hogy a sokkal részletesebb raktári jegyzékek is felkerüljenek az internetre, utalószavakkal, tárgykörökkel megnevezve, s ez már valóban hatékony keresési lehetőséget adhatna. Tegyük azonban hozzá, hogy a magyar állami levéltáraknál sokkal rosszabb az egyházi levéltárak állapota, nem is beszélve a decentralizált kisvárosi levéltárak lehetőségeiről. Nem kell azonban azt hinni, hogy kutatási szempontból a környező országok jobban állnak; saját gyakorlatból tudjuk, hogy a horvát, a cseh, a szlovák, sőt még az osztrák levéltárak sem járnak előrébb a magyarnál! Jobb a helyzet viszont Nyugat-Európában, ahol — német és angol területekről vannak érdemi információim — sok esetben gőzerővel folyik az egységesítés megteremtése. A hazai átláthatóságot sok esetben nehezítik persze emberi vonatkozások: egyes levéltárosok által egyénileg értelmezett kutatási monopóliumok, az egyes iratanyagon való „rajtaülés", „lefoglalás". Ilyen esetekben azonban nyilván csak sajátos szerep- és funkciózavarokról van szó. Bízzunk abban, hogy a rendszer majd kinövi ezeket a gyermekbetegségeket.

4 A gazdaságtörténeti kutatásokat jelentős mértékben meg tudja gátolni a levéltárak különböző anyagainak rendezetlensége. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki egyegy téma forrásait illetően már találkozott azzal a levéltárosi megnyilvánulással, hogy ugyan van belőle 300 doboz, csak éppen nem lehet tudni, mi van benne (ilyen esetekben tipikus kutatói következmény a témaváltás). Valamennyire nyilván tolerálható a helyzet, hiszen tudja mindenki, hogy nincs pénz, s nincs ember, aki rendezze az állományt, de ezzel a helyzet nem oldódik meg. Nagyon nehezen lehet azt elérni, hogy egy kutatói-levéltárosi csapat átnézzen s rendezzen olyan levéltári anyagokat, amelyek eddig csak — jó esetben — bedobozolva álltak. Egy pozitív példa erre Nagykanizsa város anyaga a Zala Megyei Levéltárban. E sorok írója irányítja a Nagykanizsa története (1850-1945) kutatási projektet. Mivel a megmaradt iratanyag a zalai levéltárban található, de a város történetének feldolgozása szempontjából létfontosságú annak ismerete, így egybe lehetett kapcsolni a levéltárosi munkát a kutatási igényekkel: egy zalaegerszegi levéltárosi kutató csapat elvégzi az iratanyag átforgatását, tematizálását, minden lényeges iratról regesztát készít egy előre meghatározott témabesorolás szerint, s azt elektronikusan rögzíti. így a monográfia egyes fejezeteinek majdani írója egy CD-n megkaphatja arról a pontos szakmai információt, hogy a Zala Megyei Levéltárban — illetve más levéltárakban és könyvtárakban — Nagykani4 Találkoztunk olyan esetekkel is, amikor főleg a levéltári vezetők vontak (sok esetben tekintélyes mennyiségű) iratot magukhoz, így a kutatók számára pár évvel később már elveszettnek vagy selejtezettnek minősültek anyagok, amelyek aztán a vezetők halála után egyszer csak megkerültek. 12