Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 1. szám - HUNGARICAKUTATÁSOK - DÓKA KLÁRA: Céhiratok Kassa város levéltárában

roskönyvek, amelyekről szintén Ondrej R. Halaga állított össze magyarul is hozzáférhető ismertetőt.

1

0 A városkönyvekben megtalálhatók a céhek kiváltságleveleinek másolatai, olykor azok is, amelyek eredetiben nem állnak rendelkezésre. Kassán az első ismert céhalakulat a szűcsök 1307-ben létrejött szervezete volt, amelynek privilégiuma csak 1448. évi átírásban maradt fenn.

1

1 1514-ben 19 testület működött a városban

1

2 legtöbb a bőrfeldolgozó ipar területén. Az említett szűcsök mellett voltak tímárok, szíjgyártók, nyergesek, vargák is. 1517-ben a nagy városkönyv szerint a városi tanács végrehajtotta a céhek restaurációját: ekkor 18 testület kiváltságait vizsgálták felül, amelyek között a szűcsök, szabók, vargák, kovácsok voltak a legfontosabbak, de találkozunk asztalosokkal, kalaposokkal, fazekasokkal is. 1566-ban, az újabb rendezés alkalmával már lakatosok, kötéleverők, rézművesek is éltek Kassán,

1

3 A 16-17. században a városi tanács és a bíró összesen 28 testület céhlevelét erősítette meg, a 17. század végén pedig már 49 szervezet működött a városban. Pozsony után itt volt a legtöbb céh, és szinte minden, ebben az időben ismert ipart űztek az itteni kézművesek.

1

4 A testületek száma a 18. század elejétől a céhrendszer fennállásáig, 1872-ig 50-55 között mozgott. A növekedés egyik forrása a korábban közös céhek szervezeti szétválása volt (például kerékgyártó-esztergályos-asztalos, kalapos-posztós, asztalos-üveges), a másik a magyar és német mesterségek differenciálódása (például tímárok, szabók), ami nemcsak nyelvi különbséget jelentett, hanem technológiát is. Ismerünk azonban olyan iparokat is, ahol a mesterek száma csökkent, és megszűnt vagy egy másikkal összeolvadt a testület. Ilyenek voltak elsősorban a török támadások és a Rákóczi szabadságharc idején a katonaság igényeit kielégítő mesterségek (például vért és kardkészítő, puskapor törő stb.). A kassai céhek artikulusait a 18. század elejéig általában maguk a mesterek állították össze, azonban csak akkor váltak hivatalossá, ha a városi tanács és a bíró megerősítette azokat. A tanács azonban engedélyezhette, hogy az így megerősített kiváltságleveleket más városok testületei is átvegyék (például Jolsván, Csetneken, Jászon, Rozsnyón, Rimaszombaton stb.). E szervezetek így a kassaiak filiálís céhei lettek. Előfordult, hogy a kassai mesterek kiváltságlevelét a király adta ki, de annak továbbadására is lehetőség volt. Néhány kassai iparos közösség azonban nem tudott önálló kiváltságlevelet váltani, és ilyenkor egyesült a környező városok mestereivel (például mészárosok, sörfőzők stb.) A korai céhlevelek a szervezeti viszonyokon kívül a mesterek egész tevékenységét szabályozták. Az árutermelést, értékesítést, nyersanyag beszerzést, inasok, legények helyzetét, a céhtagok egymáshoz és a város egyéb lakosaihoz való viszonyát. Kezdetben maguk a céhek határozták meg az általuk előállított termékek árát is, bár erre a városi tanács szigorúan felügyelt. A török kiűzése után az ország újjátelepülése, a gazdasági élet fellendülése egyre kihívóbb feladatokat jelentett a céhes mestereknek és igen nagy számban megjelenő konkurenseiknek, akiknek munkájára a lakosság ellátásához feltétlenül szükség volt. Az uralkodó, az országgyűlés, az 1724-től megszervezett helytartótanács és a 18. század közepétől a városok vezetősége is igyekezett korlátozni a céhek és a szervezetbe tartozó mesterek jogait. 1715-ben a 79. tc. kimondta, hogy csak az uralkodótól kapott céhlevele1

0 HALAGA, ONDREJ R.: Akassai városi könyvek 1394-1737. Levéltári Híradó 7. (1957) 3-4. sz. 518-549. 1

1 AMK Cehalia, Szűcsök (Kozusníci) 1448. 1

2 AMK Cehalia, Lakatosok (Zámocníci) 1514. 1

3 HALAGA, 1957. a. 119-120. 1

4 ОSTRULOCKÁ, 75-76. 9