Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - MŰHELY - Vajda Tamás: Forradalmi diákmozgalmak Szegeden: eseménytörténet napról-napra / 69–77. o.

sok hozzászólásaival mederben tartsák, s az újdonsült diákvezérektől elválasszák a hall­gatókat. 3 Ennek érdekében 17 órától a diák-klubban megbeszélést folytatott a DISZ sze­gedi vezetősége 4 a hallgatók képviselőivel. Az alkudozás eredménytelenül zajlott. Végül a diákvezérek átvonultak az Ady téri épület Auditórium Maximumába, hogy az egybehí­vott diákgyűlésen beszámoljanak a történtekről. Az Auditórium Maximumban közben már ezernél is többen várták, hogy elkezdődjék a gyűlés. A diákvezérek korábban értek a helyszínre, mint a DISZ képviselői, s elfoglalták az üres elnöki asztalt. Lejtényi András és Tóth Imre ismertette a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) szervezeti szabályzatának tervezetét. Ezt a résztvevők elfogadták, s megállapodtak, hogy a karonkénti 3-3 választott képviselő öntse végleges formába a szervezeti szabályzatot és a programot, s azokat terjessze az október 20-án tartandó újabb diákgyűlés elé. A prog­ram néhány elemét már ekkor megfogalmazták (pl. a honvédelmi ismeretek óraszámá­nak csökkentése, a marxizmus oktatásának megszabadítása a dogmatizmustól, valamint a hallgatók szociális helyzetének javítását célzó felvetések, mint a diákszállók és diákjó­léti bizottságok ügye, utazási kedvezmény). Október 77-én Szegedre érkezett Kónya Albert oktatási miniszterhelyettes, hogy in­formációkat gyűjtsön. A nap folyamán a hallgatók a karokon gyűléseket tartottak, és megválasztották a karok 3-3 képviselőjét. 5 A jogi kari gyűlésen Kónya Albert is részt vett, s elismerte a MEFESZ-t mint újonnan alakult diákszervezetet. ígéretet tett az egye­temi reformok végrehajtására. 6 Október 18-án reggel 8 órától megbeszélés kezdődött a MEFESZ 18-as bizottsága és a DISZ vezetői 7 között, amelyen a követelések konkrét formát öltöttek (,^tz orosz nyelv fakultatívvá tétele. A marxizmus óraszámának csökkentése, csak szeminárium formájá­ban oktassák, és az érdemjegy ne számítson be a tanulmányi eredménybe. A katonai ok­tatás óraszámának csökkentése, és az érdemjegy ne számítson be a tanulmányi ered­ménybe. A káderezés megszüntetése a gazdasági élet minden területén. Az október 20-i nagygyűlés megtartása. Mammutfizetések eltörlése. Nagy Imre és Lukács György bevá­lasztása az MDP Politikai Bizottságába"). A nap folyamán a MEFESZ 18-as bizottságá­nak megbízásából Tóth Imre, Hegyi Róbert és Szabó Pál hallgatók felutaztak Budapest­re, hogy meghívják Nagy Imrét az október 20-i nagygyűlésre, és érdeklődjenek a hatósá­goknál a MEFESZ működése hivatalos engedélyezésének lehetőségéről. Október 79-én folytatódott a MEFESZ megbeszélése a DISZ tárgyalóküldöttségével, közben pedig a MEFESZ 18-as bizottsága véglegesítette a másnapra meghirdetett nagy­gyűlés programját. Az esti órákban — a DISZ Központi Vezetősége megbízásából — Szegedre érkezett Bohó Róbert és két társa, akik a Petőfi Kör küldötteiként bemutatkoz­va igyekeztek lebeszélni a MEFESZ vezetőségét és a hallgatókat a DISZ-tőI független ifjúsági szervezet létrehozásáról. Az esti órákban tartották meg a József Attila Kör Az ér­1 Csongrád Megyei Levéltár (Továbbikaban: CSML) Szegedi Megyei Bíróság. Büntctöpcres iratok. B. 1249/1957. Kiss Tamás és társainak pere. 114. 4 A DISZ képviseletében jelen volt Kuszin Miklós; Sípos Géza, a városi bizottság szervezőtitkára; Ábrahám Sándor, az orvosegyetemi DISZ bizottság titkára és egy TTK-s DISZ vezető. s A bölcsészkaron Vezényi Pált, Putnik Tivadart és Juhász Antalt, a főiskolán Gönczöl Dezsőt, Acs Vilmost és Jancsó Gábort, a jogi karon pedig Kiss Tamást, Tóth Imrét és Fedor Attilát választották meg. 6 Kónya Albert (1917-1988), atomfizikus. 1950-től a miskolci egyetem tanára, 1952-től oktatásügyi miniszter­helyettes, 1956. októberi szereplése miatt büntetésül el kellett hagynia a politika területét, s a továbbiakban a műegyetemen tanított. 7 A tárgyaláson a DISZ-t Kuszin Miklós és Székely Sándor függetlenített EDB titkár vezetésével az egyetemi karok DISZ-titkárai, valamint Sipos Géza képviselte. 70

Next

/
Thumbnails
Contents