Levéltári Szemle, 57. (2007)
Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - MŰHELY - Vajda Tamás: Forradalmi diákmozgalmak Szegeden: eseménytörténet napról-napra / 69–77. o.
telmiség helyzete Szegeden és az értelmiségi politikáról szóló párthatározat című vitaestjét, amelyen több mint ezren vettek részt. Baróti Dezső rektor bejelentette, hogy ezentúl fakultatív lesz a nyelvoktatás, csökkentik a marxizmus-leninizmus kötelező óraszámát és a gondolat szabadságára nevelik az egyetemistákat. ígéretet tett a felsőoktatásból politikai okból eltávolított tanárok rehabilitációjára. A vitaest befejezéseként háromtagú bizottságot {Péter László, Bóday Pál, Fejér Dénes) választottak a József Attila Kör leendő elnökségének megválasztására. Október 20-án a MEFESZ szervezői előkészítették az Auditórium Maximumot a gyűlés megtartására. Napközben a pártvezetés az államvédelmi szolgálat operatív állományával a MEFESZ szervezőket kereste, a belső karhatalmisták pedig kordont vontak az Ady tér köré. Mégis több mint kétezer érdeklődő vett részt a MEFESZ rendezvényén. A gyűlés előtt Gosztonyi János a DISZ KV titkára értesítette a szervezőket, hogy október 22-éxe országos DISZ-titkári értekezletet hív össze, melyre meghívja a MEFESZ küldöttségét is. Ez az ajánlat azonban már nem volt elegetidő. így 16 óra előtt Perbíró József professzor megnyitotta a gyűlést. Gönczöl Dezső ismertette a MEFESZ megalakulásának és a szervezeti szabályzat elkészítésének körülményeit, Lejtényi András pontonként ismertette és indokolta, majd a résztvevők javaslatait megvitatva Perbíró professzor megszavaztatta és a nagygyűlés elfogadta a MEFESZ Szervezeti Szabályzatát. Ezt követően a 18-as bizottság által összeállított programtervezet ismétlésére került sor. Kiss Tamás először a tanulmányi és szociális kérdésekkel kapcsolatos követeléseket ismertette, amelyeket a résztvevők elfogadtak. Majd a politikai követelések is megfogalmazódtak. A gyűlés befejezése után a rektor meghívására az elnökség tagjai felmentek Baróti Dezső irodájába, s a szegedi események hírül adásáról, sajtóbeli megjelenésről egyeztettek. Október 21-én délelőtt a diák-klubban választották ki a MEFESZ-küldöttségek tagjait. 8 A nap folyamán a Budapestre küldött képviselők a Petőfi Kör vezetőivel tárgyaltak. Október 22-én Budapesten a DISZ-székházban megkezdődött az értekezlet, amelyen a MEFESZ részéről Lejtényi András és Kiss Tamás is jelen volt. Délután és este egy időre el-elhagyták az épületet, hogy titokban a budapesti MEFESZ-küldöttekkel együtt a Műszaki Egyetem és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nagygyűlésén is felszólaljanak, s ismertessék a MEFESZ céljait, a Szegeden elfogadott politikai követeléseket. Október 23-án még volt tanítás Szegeden. 17 órától az Auditórium Maximumban Fodor Gábor elnökletével összevont párttaggyűlést tartottak, amelyen az egyetemi pártbizottságot, főként Karácsonyi Bélát 9 és Székely Lajost 10 támadták. A vita hevében értesültek az egyetemisták tüntetéséről. A diákok a Beloiannisz téren (ma: Dóm tér) gyülekeztek, s a fővárosi eseményeket vitatták. Amikor elindultak a Széchenyi tér irányába, létszámuk 2000-3000 fő között lehetett, de a menet során egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A Klauzál téri Kossuth szobornál felhangzott a Himnusz, majd egy MEFESZ aktivista felkapaszkodott a szobor talapzatára, s ismertetette a legfrissebb budapesti esemé8 Debrecenbe Jancsó Gábor és Ambrus János, Pécsre Acs Vilmos és Abrudbányai Iván, Veszprémbe Kádár Attila, Miskolcra Csete István és Hámori Károly, Egerbe Szőke Sándor, Budapestre pedig Lejtényi András és Kiss Tamás indult el, de küldtek képviselőt Sopronba, és Győrbe is. 9 Karácsonyi Béla 1950-ben — komolyabb szakmai munkák nélkül — Geröné Fazekas Erzsébet politikai nyomására került a szegedi egyetem Középkori Magyar Történeti Tanszékére, s 1952-től már docensi minőségben oktatott, de továbbra sem folytatott számottevő történeti kutatást. 10 Székely Lajos is Geröné Fazekas Erzsébet pártfogásával került az Egyetemes Történeti, majd Új és Legújabb Kori Egyetemes Történeti Tanszékre. 1956-ra — doktori fokozat nélkül — docensi kinevezést kapott. 19571974 között tanszékvezető, 1958-1960 között pedig rektorhelyettes volt. 71