Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - MŰHELY - Erdész Ádám: A felejtés stációi: 1956 emlékezete / 52–59. o.

során arra törekedtek, hogy minden településen, minden érintett rétegnek példát statuáljanak. A jogi intézményrendszer segítségével végrehajtott számonkérés a megtorlásnak csak egyik része volt. Emellett a leszámolások során igen sokféle eszközt használtak. Ma már jól ismert a salgótarjáni és az ehhez hasonló sortüzek története. A fegyvertelen emberekkel szembeni sortűz olyan eszköz volt, amely már ötven évvel korábban is mély elítélést váltott ki a társadalomból. Az a nap, amelyen tüntetőkkel szemben fegyverek dördültek el és halottak maradtak a kövezeten — az emlékezet normális működésének nyomán — rövid idő alatt gyásznappá vált. Az ilyen terek, például az endrődi csendörsortűz színtere az emlékezet helyévé vált, jóval azt megelőzően, hogy ott valamilyen látható jelt emeltek volna. Minden endrődihez hasonló eset folyamatos vád volt azok ellen, akik az alapvető erkölcsi parancsok legalapvetőbbikének egyikét megszegték. Ezt, a lövetőket hosszú távon erkölcsileg mindig megsemmisítő eszközt 1956-ban gátlástalanul újra és újra alkalmazták. Az erőszakszervek hónapokon keresztül ugyancsak rendszeresen éltek a közvetlen személyes fizikai terror módszereivel. Az elítéltek, internáltak visszaemlékezéseiből szomorú körképet lehet adni a rendőrség és a karhatalmi szervek működéséről. A korabeli, belső használatra szánt dokumentumokban maguk a karhatalmi egységek parancsnokai olykor be is számoltak az általuk űzött gyakorlatról. A Békés megyében működő karhatalom tisztjei 1957 májusában papírra vetett összefoglaló jelentésükben a következőképpen fogalmaztak: „A tartalékosok ugyanis, ha a szükség úgy kívánta, egyeseket ki is lőttek a tüntetők közül, s a rejtegetett fegyverek, valamint a bujkáló ellenforradalmárok felkutatása közben bántalmazták is az elfogott ellenforradalmárokat. '"

4 A Békés megyei karhatalmisták decemberi rajtaütéseiket eleve úgy szervezték, hogy nagy erő látszatát keltve lövöldözés közepette csapjanak le. Az éjszakába nyúló lövöldözés, az emberek összeszedése, elvitele vagy „csak" egyszerű agyba-főbe verése nyomán támadt félelem hosszú időre ott maradt minden meglátogatott faluban. A társadalom többségét közvetlenül vagy áttételesen érintő terror csendet parancsolt. Még javában tartottak a megtorlások, amikor 1956 decemberében az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága megfogalmazta az úgynevezett „négy alapvető okot", amelylyel az általuk ellenforradalomnak minősített eseménysor bekövetkezését magyarázták. A különböző szintű iskolákban —ha a 20. század történetének oktatásában egyáltalán eljutottak eddig a korszakig — ezt a négy „alapvető okot és meghatározó szándékot" kérték számon. Eszerint az interpretáció szerint az „ellenforradalom" kitörésének oka a marxizmus-leninizmus elvi alapjairól letérő Rákosi-Gerő klikk, a párt tekintélyét kifelé is romboló Nagy Imre-Losonczy Géza-féle pártellenzék, „a Horthy-fasiszta és magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, " valamint a nemzetközi imperializmus, amelynek Magyarországon „ új háborús tűzfészek létrehozása volt a célja. "Ez az értelmezési keret egészen 1990-ig érvényben maradt: ezt a sémát töltötték meg tartalommal az erre vállalkozó történészek, lektűr írók, filmesek. Az interpretációs modellt az egyik legkorábbi nyomtatott változat segítségével pontosan be lehet mutatni. Annál is inkább, mert az 1957-ben megjelenített képválogatás hűségesen visszatért a későbbi propagandakiadványokban, Népszabadság mellékletekben éppúgy, mint Berecz János könyveiben. 1957-ben a Legújabbkori Történeti Múzeum munkatársainak összeállításában 21 plakát méretű táblán jelent meg „a magyarországi 14 Beszámoló a karhatalom Békés megyei működéséről. In: ERDMANN, 635. 55