Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 3. szám - FORRÁSOK AZ EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKBAN - Fejérdy András: A vatikáni titkos levéltár legutóbb megnyílt iratanyagáról / 42–48. o.

nos Pál pápa bejelentette, hogy — véget vetendő a XIL Piusz személyével és a Szentszék nácizmussal szembeni magatartásával kapcsolatos „igaztalan és méltatlan spekulációk­nak" — kivételes gesztusként soron kívül már 2003-ban kutathatóvá teszi az 1922 és 1939 közötti anyag egy részét. Egyúttal azt is engedélyezte, hogy a Vatikán hadifoglyok számára létrehozott információs irodájának önálló levéltárát is előkészítsék a kutatásra. A bejelentett részleges megnyitásra végül egy évvel később, 2003. február 15-én került sor, amikor kutathatóvá váltak az Államtitkárság államközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának és a vatikáni levéltárnak Németországit vonatkozó dokumentumai. 2004. májusiban azután megnyílt a Hadifogoly Információs Iroda 1939-1947 közötti időszakot felölelő dokumentációja is. //. János Pál már nem érte meg a XI. Piusz pápaságára vo­natkozó iratok előkészítésének befejezését, így az újabb periódus megnyitása már utódá­ra, XVI. Benedek pápára várt: a Vatikáni Levéltár által őrzött anyagoknak ez a része vé­gül 2006. szeptember 18-án vált kutathatóvá. 5 Az 1922-1947 közötti időszak kutathatóvá vált iratanyagai A kúriai szervek fondjai A most kutathatóvá vált 1922-1939 közötti időszakban a Római Kúria X. Piusz 1908­ban végrehajtott reformja 6 nyomán lényegében 11 kongregációból, 3 bíróságból és 6 hi­vatalból állt: • a hitbeli és erkölcsi tanok tisztasága felett őrködő Congregatio Sancti Officii; • a bíborosi konzisztóriumok előkészítését és a — Propaganda Fide hatáskörébe nem tartozó — egyházmegyék püspökökéinek kiválasztását valamint az egyházmegyék kormányzását felügyelő Congregatio Consistorialis; • a szentségekkel kapcsolatos szabályozásokért felelős Congregatio de Disciplina Sacramentorum; • a világi papság és a hívek ügyeit intéző Congregatio Concilii; • a szerzetesrendek és más egyházi társulások ügyeit irányító Congregatio Negotiis Religiosorum Sodalium praeposita; • a missziós területek hierarchiáját felügyelő Congregatio de Propaganda Fide; • a tiltott könyvek jegyzékét összeállító Congregatio Indicis; • a latin egyház liturgiájának és rítusainak szabályai felett őrködő Congregatio Sacro­rum Rituum; • a pápai udvar ceremóniájának és a protokollügyeknek felügyeletét végző Congrega­tio Caeremonialis; • a pápai egyetemeket felügyelő Congregatio Studiorum; • a rendkívüli egyházi ügyekkel — világi törvényekkel és a konkordátumokkal — foglalkozó Congregatio pro Negotiis ecclesiasticis extraordinariis. 5 Erről az eseményről a Levéltári Szemle 2006. évi 3. számának 24. oldalán adott hírt. (A Szerk.) 6 X. Piusz Sapieníi consilio kezdetű apostoli konstítúciója. 1908. június 19. Acta Apostolicae Sedis (1909) 7­18. 44

Next

/
Thumbnails
Contents