Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 3. szám - 1956 MEGKÖZELÍTÉSE: LEVÉLTÁRAK, IRATTÁRAK - Pap Gáborné–Sölch Miklós: A Magyar Országos Levéltár 1956-ban: beszélgetés Pap Gábornéval, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főosztályvezetőjével / 50–53. o.

A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1956-BAN BESZÉLGETÉS PAP GÁBORNÉVAL, A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR NYUGALMAZOTT FŐOSZTÁLYVEZETŐJÉVEL Mikor 1980-ban dolgozni kezdtem a Magyar Országos Levéltárban, clsö fönökasszonyom már harminc esztendeje szolgált az intézményben. Abban az időben nemigen lehetett az ötvenes évekről vagy az 56-os forradalomról beszélni a munkahelyen, különösen nem főnök-beosztott viszonyban, ezért az clsö élménybeszámolókat sem tőle, hanem szobatársaimtól, Maksay Ferenctől és Bélay Vilmostól hallottam ezzel kapcsolatban. Most negyedszázad elteltével pótoljuk az akkor elmaradt beszélgetést és megpróbáljuk felidézni az 1956-os év eseményeit, az emlékeket a főigazgatói titkárság egykori munkatársával. Mikor került a MOL-ba és milyen munkakörben dolgozott? 1950 augusztusában friss diplomásként kerültem az intézménybe. Munkámat gyakornokként a különböző osztályok megismerésével kezdtem, év végéig szóló szerződéssel. Decemberben azonban behívott a főigazgató úr és a maga lassú beszédmodorában közölte velem, hogy a levéltárban dolgozó két szerződéses munkatárs közül az egyiktől meg kell válnia. „Maga volt a jobb, de a másik kolléganő mellett döntöttünk" - mondta és én könnyeimet alig tudván visszafojtani jutottam el a főigazgatói szoba ajtajáig. 195.1. februárjában a Fővárosi Levéltárban kaptam állást, ahol a levéltári munka sok fajtájába nyertem betekintést és tanultam meg a kollégáktól a szakma alapjait. Néhány hónappal később kerestek meg, hogy a Főigazgatói Titkárságra keresnek valakit és Ember Győző rám gondolt. El nem lehet képzelni azt a döbbenetet és boldogságot, ami eltöltött és bár félve, de igent mondtam a felkérésre. Ettől kezdve másfél évtizeden át dolgoztam Ember Győző közvetlen közelében, ami kemény munkát jelentett, hiszen a főigazgató napi kapcsolatban állt az egész intézménnyel, személyesen irányította a munkát és emellett a tudományos életben is jelentős befolyással bírt. A titkárság állománya pedig abban az időben rajtam kívül csak egy gépírónőből és a kézbesítőből állt, tehát minden adminisztrációs teendőt hárman láttunk el. Milyen levéltárosi gárda dolgozott abban az időben az intézményben? A régi anyag mellett dolgozó kollégák magasan képzett, tudományosan igényes, latinul és más nyelveken jól értő és beszélő munkatársak voltak. Ne felejtsük el, hogy az akkori értelmiség még a II. világháború előtti időben járt egyetemre, mikor olyan profeszszorok tanítottak, mint Szekfü Gyula és Domanovszky Sándor, akik legjobb tanítványaikat ajánlották a levéltári munkára. 1945 után a politikailag kényesebb, 1867 utáni anyagnál a szaktudás mellett a politikai megbízhatóság már nagyobb szerepet játszott, de a levéltárosi gárda itt is többnyire jól képzett volt. Ugyanakkor emlékszem, hogy politikai nyomásra kevésbé képzett emberek is bekerültek az intézménybe, sőt kisebb-nagyobb vezető szerepet is kaptak. Különösen emlékezetes volt számomra az a szakszervezeti titkár, akinek a munkaértekezleteken tartott beszédeit hiába írták meg a kollégák, nem volt képes még felolvasni sem azokat. A hangzatos frázisokat is összekeverte és egymáshoz nem illő sorrendben mondta el, aminek — még a legszigorúbb időkben is — halk kuncogás lett a következménye. Végül leváltották, sőt az intézményből is elkerült, ha jól emlékszem valamelyik TSZ-ben kocsisként kereste tovább a kenyerét. A Magyar Országos Levéltár 1956-ban ünnepelte alapításának 200. évfordulóját, melyről nagyszabású kiállítással és ünnepséggel emlékeztek meg. Milyen emlékeket őriz ebből az időből? 50