Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 1. szám - Nora, Pierre: Küldetés és kihívás: a levéltár a mai társadalomban: Comma, 2003. 2/3. sz. / 4–6. o.

PIERRE NÓRA KÜLDETÉS ÉS KIHÍVÁS: A LEVÉLTÁR A MAI TÁRSADALOMBAN Comma, 2003 - 2/3, 47-49. A levéltárak világa az utóbbi húsz-harminc évben példátlan megrázkódtatásokon ment keresztül. Technikai problémák sora merült fel a megőrzéssel, az állományvédelem modern körülményekhez való alkalmazásával kapcsolatban. A jelenkori levéltári iratanyag fantasztikus, exponenciális és ellenőrizhetetlen mértékű növekedésének vagyunk tanúi, az irattípusok köre pedig átláthatatlanul kiszélesedett. Végül, de nem utolsó sorban, heves szakmai és szélesebb körű társadalmi viták dúlnak a levéltárak fenntartása, valamint a kutatás jogi és időbeli kérdései körül. Ha még mélyebbre hatolunk, azt tapasztaljuk, hogy a levéltár fogalma hasonló változáson ment át, mint az örökség-fogalom: végletesen kitágult, és ez szinte észrevétlenül kételyt és aggodalmat ébresztett a levéltári tevékenységben, a levéltáros szakmában és annak gyakorlatában. Mindezek a zavarok annak az alapos átalakításnak a következményei és kivetülései, amelyet a társadalom és a társadalmak összessége saját múltjával, jelenével, jövőjével végez. Ez azt jelenti, hogy a levéltárak előtt álló újfajta nehézségek magának a levéltár-fogalomnak a kortárs emlékezetben (mémoire contemporaine) — aminek a levéltár mintegy anyagi leképeződése, látható lecsapódása — betöltött központi szerepéhez kötődnek. A levéltár részesedett az emlékezet egyre növekvő befolyásából, így tehát annak három meghatározó vonása, parancsoló (impératij), túlburjánzó {hypertrophique) és szenvedélyes (passionnel) jellege is érvényesül benne. Parancsoló jellegen elsősorban nem azt értjük, amit manapság az „emlékezet kötelességének" szokás nevezni, annak morális értelmében, hanem egy, a történelmet és a jelenkor társadalmait sokkal mélyebben meghatározó folyamatot: nevezzük ezt ezúttal a történelem felgyorsulásának, azaz a dolgok egyre gyorsuló változásának. Az emlékezet hagyományos gazdaságában viszonylag pontosan meg lehetett határozni a levéltári iratok termelőit és fogyasztóit. A termelők: az egyházak, az államok, a főúri családok, később a 20. századi demokráciákban a pártok, a szakszervezetek, az intézmények és általában azok a szervezetek, amelyek alapokmánnyal rendelkeztek. A felhasználók pedig azok a személyek, akik érdeklődtek a levéltári irat tárgya iránt, majd később különösen a múlt tudományos megismerésének kialakulása után - a történészek. Ma, az egyre sebesebben fejlődő világban, ahol minden annyira gyorsan zajlik, hogy a jelenségek megkettőződnek, vagyis már eleve magukban foglalják a történetit és elavultat, nyilvánvaló, hogy az emlékezés kötelessége — amely tehát több mint az emlékezés morális adóssága — alapvetően a veszteség miatti aggodalomra vonatkozik. Ott, ahol ez a veszteség szüntelenül növekszik, mélyül és kiterjed, ahol a jelen az önmagáról való, már eleve történelmi tudásban kettőződik meg, egy olyan világban tehát, 4