Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - MÉRLEG - Katona Csaba: Urbs. Magyar várostörténeti évkönyv 1. Főszerk. Á. Varga László. Fel. szerk. Lugosi András. Budapest, 2006 / 78–85. o.

mind formailag a jegyzeteket és a főszövegben előforduló rövidítéseket stb., továbbá pótolja a hiányzó bibliográfiai adatokat. Ez utóbbi egy része szerencsés esetben elvégezhető az interneten is megtalálható különféle adatbázisok (pl. www.matarka.hu

) segítségével, teljes mértékig azonban mégsem kivitelezhető, így nem marad más, mint az, hogy valamelyik közgyűjteményben fizikailag kézbe kell venni a világhálón fel nem lelhető hivatkozott munkákat. Ily módon óhatatlanul is előfordulhat, hogy benne marad egy-egy hiba/hiányosság, amit természetesen az értő közönség azon elenyészően csekély, a törpe minoritáshoz tartozó része, aki erre is kellő figyelmet fordít, a szerkesztő hibájaként ró fel. A harmadik lehetőség, hogy a szerkesztő eltekint az egységesítéstől, ily módon a fizikailag egységes kiadvány széteső jegyzeteléssel bontja meg a tőle elvárható egységét. Magam — még mint kezdő, fiatal szerkesztő — a Levéltári Szemle felelős szerkesztőjeként egyetlen egyszer, a sürgető (a szerkesztőn a kiadó által, illetve a kiadón a támogató által) számon kérhető határidő szorításában, választottam ez utóbbi „megoldást". Ma már nem tenném, és azóta is szégyellem, mert egy egyébként kitűnő szerző ugyancsak kitűnő írása úgy látott napvilágot, hogy annak jegyzeteit nem igazítottam hozzá a Szemle formátumához, ellentétben az összes többi, ott megjelenő írással. A lóláb csúnyán kilógott... (Mivel nem a konkrét eset, hanem a jelenség a lényeg, nem adom meg pontosan kinek, melyik írásáról van szó: akit érdekel, a fent említett munkát fellapozhatja a Levéltári Szemle 2001. évi. 2. számában.) Summa summarum: adott helyzetben az egységesítés keserves ódiuma a szerkesztőre hárul és nem másra, ez a „kártyalap" bizony benne van a pakliban, még úgy is, hogy — ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni — a jegyzetek átalakítása, illetve a bibliográfiai hiányosságok pótlása rendkívül jelentős mértékben hátráltatja a szerkesztői munkát. A határidő, illetve a minőség kettős szorításában a szándékok szerint kitűzött határidőnek és minőségnek együttesen megfelelni így csak jelentős mennyiségű fölösleges, idő- és energiaigényes munkafolyamat árán lehetséges. E kis elméleti felvezetés után a lényegre térve: az itt ismertetett évkönyvnél láthatóan kísérlet sem történt az egységes jegyzetelési elvek gyakorlatba történő átültetésére, sőt vélhetően ezek az elvek ki sem kristályosodtak. Ezt még egy, az egyebekben kiváló Urbsnál jóval kevésbé színvonalas folyóirat sem engedheti meg magának, a példaértékű tartalommal jelentkező Urbsnak pedig igencsak kár beállni azok — sajnos mindjobban szélesedő — táborába, akik engedményt tesznek e téren. Az alábbiakban lássuk a konkrét példákat. Az első tanulmány — Benda Gyuláé — az ún. szerző, évszám jegyzetelést követi, a tanulmányok végén irodalomjegyzékben oldva fel a jegyzetelés során használt rövidítéseket. A bibliográfiai leírásoknál megadja a kiadás helye mellett a kiadót is — pl. Pápa, Pápa Város Önkormányzata —, illetve folyóiratok esetében az évfolyamot, a kiadás évét, a lapszámot — pl. Comitatus 3. (1993) 10. sz. (35.) —, tanulmányok esetében megadja a kezdő és záró oldalszámot — pl. 61-65 p. (35.) —, sorozatban megjelent kötetekben a sorozatszámot — pl. Fejezetek Pápa város történetéből 2. (36.) —, az egyes tanulmányokat tartalmazó kötetek szerkesztőinek nevét a kötetcím után közli — pl. Közgyűjtemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. Szerk.: DEGRÉ ALAJOS (36.) —, tanulmányt tartalmazó kötet/folyóirat neve előtt a latin in: formulát használja — pl. A Tánczos család társadalomtörténete. In: Léptékváltó társadalomtörténet (35.) Teszi mindezt mintaszerű pontossággal, teljesen egységesen. Ily módon akár zsinórmértékül is szol83