Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 3. szám - 1956 MEGKÖZELÍTÉSE: FORRÁSOK - Bottoni, Stefano–Novák Csaba Zoltán: Az 1956. évi magyar forradalom sajátos romániai következménye: tervszerű politikai megtorlások előkészítése Romániában: forrásközlés / 61–73. o.

STEFANO BOTTONI - NOVAK CSABA ZOLTÁN AZ 1956. ÉVI MAGYAR FORRADALOM SAJÁTOS ROMÁNIAI KÖVETKEZMÉNYE: TERVSZERŰ POLITIKAI MEGTORLÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE ROMÁNIÁBAN (forrásközlés) Az 1956-os magyar forradalom romániai visszhangjának és hosszú távú politikai következményeinek feltárása az elmúlt másfél évtizedben több lépésben történt. 1990-től előbb a kortársak visszaemlékezései és a szemtanúkkal, túlélőkkel készített életútinterjúk (utóbbiakat az 1956-os Intézet Oral History Archívuma őrzi), később a magyar diplomáciai források alapján. 1996 óta a részlegesen megnyílt Román Központi Levéltárból napvilágra került iratok újabb értelmezési kereteket biztosítotanak a téma kutatói számára. A módszeres levéltári kutatások a Román Munkáspárt Központi Vezetése iratainak feltárásával fényt derítettek a magyar forradalom romániai viszzhangjára, valamint az 1956-os eseményeket követő politikai megtorlások előkészítésére, illetve azok „méreteinek" feltárására. A magyar események hatására elsősorban — de nem kizárólag — Erdélyben több ezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor. Nagyszabású „összeesküvési kísérletekre", illegális diákszervezetek megalakítására és működtetésére, valamint lokális és egyéni akciókra: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazására vagy megfenyegetésére, mezőgazdasági szövetkezetek és üzemek szándékos megrongálására, kommunista ellenes szórólapok szerkesztésére és terjesztésére. Noha az említett akciók résztvevői egymástól függetlenül, elszigetelten cselekedtek, a magyarországi forradalom leverését követő nyomozások nem a fennálló rendszerrel szembeni „spontán" elégedetlenséget igyekeztek feltárni, hanem megpróbálták bebizonyítani, hogy valójában átfogó „ellenforradalmi" szervezkedésről volt szó, amelyet „ellenséges társadalmi csoportok" irányítottak. Értve ez alatt a volt fasiszta és polgári pártok tagjait, a „kizsákrhányoló elemeket", a tiltott vallási szektákat és a legálisan működő egyházakat. A forradalom leverése utáni magyarországi és romániai megtorlások egy időben kezdődtek el. A fordulópontot az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette, amelyen a varsói szerződés országai — Lengyelország kivételével — vettek részt és ahol egyértelművé vállt az 1956. évi magyarországi események megítélése, annak ellenforradalmi jellegű, szervezett megmozdulásként való értelmezése. A találkozó romániai „eredményeként" a román Belügyminisztérium központi apparátusa és az állambiztonság tartományi igazgatóságai a belügyminiszter kabinetjéből a 70/1957. sz. operatív parancsot kapták kézhez, amely előírta a felderítő nyomozások elindítását mindazokkal szemben, akik a „fasisztaként" megjelölt mozgalmak (elsősorban vasgárdisták és magyar nyilaskeresztesek) vagy a feloszlatott történelmi pártok tagjai vagy szimpatizánsai voltak. Utóbbi csoportba tartoztak azok a magyarok, aki az 1922-1938 között tevékenykedő erdélyi Magyar Országos Pártban, valamint a magyar adminisztráció alatt, 1940-44 között működött Erdélyi Pártban tevékenykedtek. E csoportba sorolták ugyanakkor a magyarokon kívül a román liberálisokat, nemzeti 61