Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. szám - A 250 ÉVES MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÖSZÖNTÉSE - Lakos János: A Magyar Országos Levéltár történetének vázlata 1970-ig / 36–42. o.

LAKOS JÁNOS A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA 1970-IG* A 16. század első felében elbukott a középkori magyar állam, az ország három részre szakadt. A 13-14. században kialakult királyi levéltár sorsa szintén beteljesedett ezekben a zűrzavaros évtizedekben. Egy része szétszóródott, egy része valószínűleg Budán maradt, s csak 1686-ban, az ostrom során pusztult el. Ennek következtében — ellentétben az európai államok többségével — a királyi levéltárnak nem lehetett semmilyen szerepe a magyar központi levéltár későbbi kialakulásában. A rendi Magyarországon szükségszerűen az „ország"-ot megtestesítő rendekre, illetve a rendi országgyűlésre és a rendek fő képviselőjére, a nádorra maradt e feladat. A rendek szinte állandó küzdelmet folytattak a kiváltságaikat gyakran figyelmen kívül hagyva kormányzó Habsburgokkal. Ezért szükségük volt az ország jogait bizonyító oklevelekre. E törekvés eredménye az 1613. évi 33. te., amely a nádorra bízta az ország iratait. Egyúttal elrendelte azt is, hogy a nádor halálát követően a hozzátartozók kötelessége átadni ezeket az új nádornak. Ezt a törvényt a későbbiekben következetesen végrehajtották. Egyébként 1613-ban mindössze 11 oklevélből állt az ország levéltára, amelyet az ország ládájában (cista regni, theca regni) tároltak. Az országot illető sok iratot birtokoltak a királyi szervek, főleg a kamarák. A rendek az 1681. évi 38. te.-kel eredménytelen kísérletet tettek ezek megszerzésére. A töröktől visszafoglalt úgynevezett újszerzeményi területeken az egykori birtokosok, ül. utódjaik csak díjfizetés ellenében és hiteles iratokkal való bizonyítás esetén szerezhették meg ingatlanaikat. Ez a körülmény motiválta Klobusiczky Ferenc személynököt, amikor 1701-ben egy épülettel és személyzettel rendelkező állandó országos levéltár létesítésére tett eredményre nem vezető javaslatot. Végre az 1723. évi 45. te. törvénybe foglalta, hogy a pozsonyi régi országházban általános országos levéltárat {universale archívum regni) kell felállítani, amelyben össze kell gyűjteni a bármely intézménynél és személynél lévő országgyűlési, más politikai és törvénykezési, az ország közállapotát érintő iratokat. A levéltár kezelésére levéltárőrt (archivi conservator) rendelt. Több mint három évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a törvény rendelkezései megvalósulhassanak. Az 1751-ben nádorrá választott gr. Batthyány Lajos volt az, aki érdemben tenni akart a levéltár létesítése érdekében. Mélyen átérezte a kérdés fontosságát. Megdöbbent, amikor elődje örököseitől átvette az ország ládáját, és szembesült annak szegényes tartalmával. (Ekkor 35 oklevélből és egy csomó iratból állt az ország levéltára. A csomó az 1613 utáni nádorok iratátvételi elismervényeit tartalmazta, az oklevelek közül csak 3 volt 1526 előtti.) Komolyan motiválták az időközbeni levéltáralapítások: az uralkodó már 1738-ban levéltárnoki állást létesített a Magyar Udvari Kamaránál, 1749ben Bécsben felállította a Házi, Udvari és Állami Levéltárat (Haus-, Hof- und Staatsarchiv), sőt 1744-ben Zágrábban a horvát rendek is levéltárnokot bíztak meg irataik gondozásával. Batthyány hatalmas gyűjtő munkába kezdett 1753 decemberében. Először a királynőhöz fordult, akitől a Magyar Kamaránál lévő és az Erdélybe került országos iratok felkutatását és kiadását kérte, hiába. 1755-ben levelet intézett a vármegyékhez, kápA Magyar Levéltárosok Egyesülete 2006. május 3-án megrendezett éves szakmai napján elhangzott előadás szerkesztett változata. 36