Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 3. szám - Sipos András: A Nemzetközi Levéltári Tanácsról / 25–31. o.

intézmények és ezek munkatársai jelentik, a legfőbb stabil bevételi forrás az általuk fize­tett tagdíj. Az ICA anyagi lehetőségei, befolyásolási képessége, lobbiereje döntően ennek a bázisnak az erőforrásaitól függ. A Nemzetközi Levéltári Tanácsnak 2004. június 5-i állapot szerint 1719 tagja volt, amely 181 ország és 55 nemzetközi szervezet között oszlott meg. 7 A bécsi világkong­resszus keretében megtartott közgyűlés új alapszabályt fogadott el, amely a Tanács fel­építésének és működési mechanizmusainak hosszú idő óta legjelentősebb átalakítását jelentette. Az alábbiakban az új alapszabálynak megfelelően vázoljuk a Tanács szerveze­tét. 8 A tagság négy kategóriára oszlik: a.) nemzeti levéltárak, illetve levéltári igazgatósá­gok; b.) szakmai szervezetek; c.) intézmények; d.) egyének. A c. és d. kategória esetében természetesen feltétel az, hogy a levéltárügy vagy az iratkezelés területén tevékenykedje­nek. Az a. és b. kategóriás tagok rendelkeznek szavazati joggal a közgyűlésen és a tiszt­ségviselők megválasztásakor. A c. és d. kategóriás tagokat csak tanácskozási jog illeti meg. A legfőbb döntéshozó szerv az éves közgyűlés. Itt az egyes országok delegációin belül az a. kategóriát (nemzeti levéltárak) maximum három küldött, a b. kategóriát (szakmai szervezetek) két küldött képviselheti. Egy küldöttség két szavazattal rendelke­zik. A Végrehajtó Bizottság, a Számvizsgáló Bizottság és a Program Bizottság tagjai szavazati joggal vesznek részt, a regionális tagozatokat, szekciókat és bizottságokat az elnök és a vezetőség egy másik tagja képviseli. Az ICA elnökét a szavazati joggal rendelkező tagság négyévente levélben történő távszavazás útján választja. Mellette három alelnök tevékenykedik, egyikük a következő, négyévente sorra kerülő nemzetközi levéltári kongresszus házigazdája, a másik kettőt a Végrehajtó Bizottság választja a saját soraiból. A Végrehajtó Bizottság tagjai az elnökön és az alelnökökön kívül: az a. kategóriás tagság (nemzeti levéltárak) egy képviselője, akit az elnökhöz hasonlóan levélbeni szavazás útján választanak; a regionális tagozatok elnö­kei; a Program Bizottság elnöke; az Egyesületi Szekció elnöke; továbbá azon szekciók elnökei, amelyek a négy nagy földrajzi térség (Európa és Észak-Amerika; Ázsia és Óceá­nia; Afrika és az arab világ; Latin-Amerika és a karibi térség) közül legalább háromban rendelkeznek tagsággal; a kincstárnok. A Végrehajtó Bizottság irányítja a szervezetet két közgyűlés között és ennek jogköre többek között a főtitkár jelölése, amit azután a köz­gyűlésnek kell jóváhagynia. A főtitkár és helyettesei szavazati jog nélkül tagjai a VB­nek. A VB soraiból egy szűkebb Menedzsment Bizottság is alakul. (Tagjai: az elnök, a három alelnök, két területi tagozati és egy szekcióelnök. A főtitkár, annak helyettese és a kincstárnok hivatalból tagjai a testületnek.) A szervezet működésével kapcsolatos opera­tív feladatok a főtitkár kezében összpontosulnak, aki az ICA főállású tiszviselöjeként Párizsban dolgozik, és munkáját mindössze néhány fős iroda segíti. A főtitkári tisztet hosszú időn át Kecskeméti Károly töltötte be, jelenleg az ö utódaként Joan van Albada látja el ezt a feladatot. Az alapszabály előírja a Nemzetközi Levéltári Kongresszus négyévenkénti összehí­vását. A köztes években a Levéltári Kerekasztalkonferencia (CITRA) ülésezik, melynek 7 Green Book. Papersfor the 15' h session ofthe General Assembly, Vienna 27-28. August 2005. 15. 8 International Council On Archives Constitution. As approved by the 15* session ofthe General Assembly Vienna (Austria), 28 August 2004. vvww.ica.org 29

Next

/
Thumbnails
Contents