Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 3. szám - Sipos András: A Nemzetközi Levéltári Tanácsról / 25–31. o.

bizottságának tagjaival, vezető tisztségviselőivel és meghívott szakértőkkel. Míg az első összejövetel résztvevői még a szó szoros értelmében kerekasztal-szerüen tárgyalhattak (tizenegy európai ország képviseltette magát), az ICA kereteinek, földrajzi hatókörének bővülésével mára ezek is 200-300 fős konferenciákká nőtték ki magukat. Az ICA tevékenységének kezdetekor a levéltáros szakma Európán és ÉszakAmerikán kívül még alig létezett. Alighogy stabilizálta azonban a Tanács saját szervezeti kereteit és működési mechanizmusait, máris szembe kellett néznie a világ többi része felől érkező kihívással. A gyarmati rendszer felbomlásával, az újonnan függetlenné váló országok államapparátusának kiépítésével jelentkezett a szakszerű iratkezelés és megőrzés szükségessége is, miközben a rendelkezésre álló anyagi és emberi-szakmai erőforrások vészesen szűkösnek mutatkoztak. Emellett az új államok politikusai és bürokratái általában európai kollégáikhoz képest is jóval kevesebb érzéket mutattak a dokumentumok és a levéltárügy jelentősége iránt. így az ún. harmadik világ levéltárosai sürgetően igényették munkájukhoz a nemzetközi hátteret, szakmai szolidaritást és segítséget, de anyagi támogatást is vártak. Az 1966-ban Washingtonban rendezett rendkívüli ICAkongresszus az elkövetkezendő időszak kiemelt feladatának minősítette a fejlődő országokra irányuló fejlesztési programok beindítását. Döntés született a regionális tagozatok (régiónál branch) megszervezéséről azzal a feladattal, hogy keretet adjanak egy-egy világrész országai közötti, a helyi sajátosságokhoz igazodó együttműködésnek és a fejlesztés koordinációjának, lehetővé téve, hogy közös problémáik megoldását szolgáló fórumokat, a képzés és tapasztalatcsere legcélszerűbb, a kulturális és nyelvi sajátosságokhoz igazodó formáit alakítsák ki. Elsőként a Délkelet-Ázsiái Regionális Tagozat {Southeast Asla Régiónál Branch — SARBICA) alakult meg 1968-ban. Mára a regionális tagozatok az egész világot „lefedik". A folyamatot az Európai Regionális Tagozat (European Régiónál Branch oflCA — EURBICA) megalakulása zárta le 2000-ben. A gyarmati rendszer felbomlása középpontba állította a levéltári anyag nemzetköziségének egy addig kevés figyelemre méltatott dimenzióját is. Az új államok számára fontossá vált saját múltjuk felfedezése és önálló feldolgozása, de szembesülni kényszerültek azzal, hogy az írott forrásanyag meghatározó része a volt gyarmattartók levéltáraiban található. Ez különös aktualitást adott a hozzáférhetőség kérdésének, ami a washingtoni rendkívüli kongresszus fő témája volt. A hozzáférhetőség egyik döntő tényezője a feltárás szempontjaihoz igazodó segédletek elkészítése volt. Az ICA már ezt megelőzően, 1958-ban az UNESCO támogatásával útjára indította a Guides to the Sources for the History ofNations című segédletsorozat létrehozását célzó programját, amelynek keretében Afrika, Ázsia és Óceánia, valamint Latin-Amerika történetének világszerte szétszórt forrásanyagát kívánta ismertetni. Ez volt egyben a Tanács első hosszú távú, több évtizedes munkát jelentő projektje.

3 A szegény országok levéltárügyét szolgáló programok finanszírozására 1975-ben önálló pénzalap felállítását határozták el, azzal a szándékkal, hogy a legkülönbözőbb forrásokból (államok, üzleti szektor, magánszféra és szakmai intézmények, szervezetek) mozgósítható támogatások összpontosításával lehetővé váljék ezek rugalmas felhasználá3 Ennek keretében készült el a magyarországi levéltárak ilyen jellegű anyagát ismertető, hazai szakmai körökben alig ismert kiadvány: Sources of the history of Africa, Asia, Australia and Óceánia in Hungary: with a supplement: Latin-America, National Archives of Hungary. München, K. G. Saur Veri., 1991. (Guides to the sources tor the history of nations, ser. 3. North Africa, Asia and Óceánia, Vol. 9.) 27