Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 3. szám - Kenyeres István: A Nemzetközi Levéltári Tanács 2004. évi bécsi kongresszusa / 12–24. o.

problémához kapcsolódó vita nem új keletű polémia. Hosszú ideig egyértelmű volt a levéltáros számára, hogy a hagyományos történetírás művelése jelenti pályája csúcsát. Az utóbbi időszak elvárásai azonban sok esetben identitászavarhoz vezettek a levéltárosok körében. Vagyis felmerült a kérdés, hogy mi a fontosabb, a közönség kiszolgálása vagy az elmélyült tudományos kutatómunka? Az előadáson elhangzott beszámolók, nemzetközi megvilágításba helyezve a kérdést, képet adtak a franciaországi, német, olasz, lengyel, orosz és angol tapasztalatokról. Az eltérő történelmi hagyományok miatt természetesen jelentős különbségek voltak a kérdés megítélésében, de a történelem és levéltár szoros kapcsolatát senki nem vonta kétségbe. Erre utaltak azon kitételek, miszerint a levéltárosnak nem kell ugyan a történettudományt művelnie, viszont munkája végzéséhez elengedhetetlen hogy sokat tudjon róla. Azt is látnunk kell, hogy a történész és/vagy levéltáros vita kapcsán nincs kialakult, végleges álláspont a nemzetközi levéltári életben. 3. Levéltárak és társadalom 1) A társadalom szolgálatában Magyar és közép-európai nézőpontból tűnt érdekesnek az Igazságosság és jóvátétel: a totalitárius rezsimek iratainak feldolgozása és az azokhoz való hozzáférés című két előadás, amelynek során a dél-afrikai apartheid, illetve a náci Németország és az egykori NDK elnyomó szervei ilyen tevékenységre vonatkozó iratanyagaival kapcsolatos problémákat vetettek fel az előadók. Graham Dominy (Dél-Afrikai Nemzeti Levéltár) a DélAfrikai Igazság és Jóvátételi Bizottság (TRC) működése során, az apartheid-el kapcsolatban keletkezett iratok viszontagságos begyűjtéséről és feldolgozásáról beszélt, illetve az igazság megismerésének jogos igénye ill. az áldozatok jogainak védelme között feszülő ellentétről.

34 Hartmut Weber, a Németországi Szövetségi Levéltár elnöke előadásában széles áttekintést nyújtott a náci korszak, illetve az NDK elnyomó szervei iratanyagáról, a Bundesarch/vnak az 1950-es évektől kezdve a náci korszak bűntetteinek felderítésében játszott szerepéről, majd az NDK elnyomó szerveinek (különösen a Stasi) iratanyagainak begyűjtéséről (az NDK összeomlásakor ugyanúgy sor került iratmegsemmisítésre, mint nálunk, bár jóval kisebb mértékben). Itt is párhuzamot lehet találni a hazai viszonyokkal annyiban, hogy az NDK-s szervek is előszeretettel gyűjtöttek be iratokat bíróságokról, illetve a náci korszak iratanyagából, annak érdekében, hogy ezekkel kompromittálhassanak célszemélyeket. Az előadásban szó esett arról is, hogy a források feldolgozásánál figyelemmel kellett lenni a főként az NDK-ban elkövetett forrás-hamisításokra (filmek, fotók, NSDAP-tagnyilvántartások és egyéb iratok). Az iratok kutatása elől is egy sor akadály hárult el, mind törvényileg, mind pedig azáltal, hogy az NDK megszűnésével a Harmadik Birodalom időszakából fennmaradt iratanyag 2/3-a vált szabadabban kutathatóvá.

35 A személyes adatok védelme és/vagy kutatói szabadság kapcsán jól ismert a néDOMlNY, GRAHAM: Archiving and Accessing the Records of South Africa's Truth and Reconciliation Commission. 15 WEBER, HARTMUT: Verpflichtung und Chance — Die Rolle der Archive bei der Au/arbeitung totalitárer Systeme in Deutschiand. 22