Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 3. szám - Horváth J. András: Módosuló társadalmi igények, új iratértékelési szempontok, intézményi reform: a 2004. évi XV. bécsi levéltári világkongresszus néhány előadása / 3–11. o.

forradalom levéltárhasználatot demokratizáló szerepét feszegette.

3 Eszerint a digitalizáció egyre értelmetlenebbé teszi a hely, idő és adathordozó-fajta szerinti elkülönítést. A digitális adat esetében az eredeti eltűnése teljesen új helyzetet teremt. A papíralapú és proveniencia-elvü levéltártudomány — úgymond — nem értelmezhető többé. Ám az új paradigma felhasználhatja és más jelentéssel ruházhatja fel a régi fogalomkészlet számos elemét (eredeti, irat, megőrzés), új értelmet adva a régi terminusoknak. Mindezek következtében is, a levéltárosi munka célja egyre inkább — Elio LodoliniX idézve — a tudomány szolgálata helyett pusztán az egyedi ügyek hozzáférhetővé tétele lesz. Ketelaar szerint a történetírás terén a hosszú 60-as évek óta tapasztalható átalakulás, pluralizálódás nyomán — függetlenül az informatikai kérdésektől — a levéltárak is egyre nyitottabbak. Jóllehet korábban is volt hasonló, társadalmi funkciójuk, hiszen a történetírás professzionalizálódása, a 19. század vége óta a történész céh keretein kívül rekedő amatőrök éppen a levéltári kutatótermekben találhattak menedékre. A 30-as években a kutatók 35%-a volt amatőr családtörténész. E demokratizálódási folyamat előrehaladása, a levéltár afféle történeti szupermarketté alakulása érthetővé teheti a levéltárosok egy részének bizonyos fokú idegenkedését a profi történészek fennkölt világától. A szerző úgy véli: a történetíráshoz hasonlóan a levéltári megközelítések is megoszlanak, hiszen mind a társadalmi emlékezet, mind az újfajta digitális technológiák újfajta levéltár-értelmezés irányába mutatnak. A társadalom tagjai részéről felmerülő átfogó emlékezet-igénnyel {memorializáció), a dokumentatív törekvések egész vallásos szenvedélyével találkozhatunk, amely már sokkal több, mint személyes hobbi (Gillis, Nóra). Az akadémikus történetírói értelmezések érvényességét azonban ma sem kérdőjelezték meg. A 21. század levéltára ezek révén — véli a szerző — nem pusztán a „történetírás forrásbázisa", hanem több ennél: a személyes és kollektív emlékezet fogódzót biztosító hiteleshelye. A könyvtáraktól, múzeumoktól az őrizetében lévő anyag kontinuumának bizonyító erejével, dokumentatív érvényesítő képességével tér el. Fontos hangsúlyozni, hogy a levéltáros társadalmi küldetést teljesítve, társadalmi kihívásoknak megfelelve végzi feladatát. A levéltárat egyenesen az emlékezet metaforájaként említette és ezen összefüggés mélyebb értelmét taglalta a kanadai Laura Millar „Bizonyítóérték, emlékezet és tudás: emlékezet és levéltár" című előadásában.

4 A levéltári rend, az emberi agy és a számítógép memóriájának hasonlóságait és különbségeit boncolgatta. Előbbi kettő között hasonlóságot vélt felfedezni, hiszen — mint fogalmazott — agyunk is meghatározott „raktári területen" őrzi az emléknyomokat, minél rendszerezettebben, annál hatékonyabban. A számítógép kora viszont e tekintetben is kihívás, hiszen a központi memóriában tárolt adatok nem emlékképekhez kapcsolódnak avagy valamiféle szemantikai rendszerben sorakoznak, hanem mechanikusan és tetszőlegesen átszerkeszthetők, átszervezhetők. Az információval való korlátlan rendelkezés lehetőségei voltaképpen gátolják az emlékezet természetének megértését. Az emlékezet ugyanis ezek között a technikai feltételek között lassanként elveszíti emberi arculatát, jelentőségét. Az iratok időbeli és térbeli mozgása megszűnik, múlt és jelen egyetlen folyamattá olvad össze. A levéltárosoknak e metafora KETELAAR. ERIC: Archives, Authority and Memory in Historical Understanding: The Archivál Divide — A Commentary. 4 MlLLAR, LAURA: Evidence, Memory, and Knowiedge: The Retationship between Memory and Archives. 4