Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Szlabey Dorottya: Beszámoló a Münchenben 2004. július 19–30. között tett tanulmányi látogatásokról / 77–84. o.

Az ő feladata a gyűjtemény gazdag pergamenanyaga miatt az új módszerek megismerése és gyakorlatban kipróbálása is. A tisztítást csak szárazon végzi, kisimításhoz a párásítás általunk alkalmazott módszereit használja: párakamra hideg párával vagy féligáteresztő fóliás segédanyaggal (pl. Goretex) végzett párásítás. A vízre, alkoholra érzékeny bélyegzőket, ha lehet, a párásítás előtt etilalkoholos talkum pasztával oldja ki. A fertőtlenítést, ha szükséges, helyben, 70%-os etilalkohollal végzi. Ennek a módszernek a bevezetése egy 2000-ben, Münchenben tartott szimpóziumhoz kapcsolódik, aminek témája a mikrobiológiai fertőzések és az ellenük való védekezés volt. Az okleveleket a restaurátor nem préseli egész felületen, csak kissé lenehezíti, hogy az eredeti hajtásvonalak láthatóak legyenek. A szakadások javításához általában duzzasztott pergamenporból öntött vékony lapokat használ hátoldalról, amit kis pergamenenyvvel kevert nyúlenyvvel vagy tisztán nyúlenyvvel ragaszt fel, majd nem szövött műszálas segédanyagon keresztül helyileg lenehezít. Keményítőt ritkán és csak keverékben alkalmaz, mivel anyaga eltér a fehérjéből felépülő pergamentől. A függőpecsétek felületét 70%-os etanollal tisztítja és hiányukat további károsodásuk megakadályozása érdekében, csak a szükséges mértékig egészíti ki. Ahol a pecsét széle töredezett, gyakran csak a törésfelületet szegi el új viasszal. A viaszt általában nem színezi. Kiegészítéshez a tisztított méhviaszt vízfürdőn, súlyra 10%-nyi kolofónium gyantával elegyíti, majd kis tömbökké formálva hagyja kihűlni. Ebből állítható hőfokú pákával viszi fel a viaszt a törésfelületre, kis adagokból rétegesen építve fel a kiegészítést. A törött darabok összeragasztásához terpentinben oldott méhviaszt használ. A függesztő anyagok közül a pergamen szalagot megerősíti, ha szakadt alátámasztja a saját öntésű kis lappal, de a textilzsinór esetében csak a lebomló szálakat rögzíti. Iratok, könyvlapok restaurálását, pótlását gyakran gépi papíröntéssel végzik el. Külön helyiségben található a nedves tisztításhoz használt medencesor. A „kiöntendő" penészes lapokat száraz tisztítás után 70%-os etilalkohollal átecsetelik, majd poliészter lapon vízbe teszik. Egy átvilágító asztalon, a nedves, filmszerű poliészter lapon a szétcsúszott részek, töredékek jól visszaigazíthatók az eredeti helyükre. A papíröntő gép Magyarországon is jól ismert és használjuk. Az öntőgépük hasonló rendszerű, de más felépítésű, mint az általunk (Magyar Országos Levéltár) használt. Az a tartály, amiben a rost szuszpenziót elkészítik egy teljesen különálló, kerekeken guruló kereten áll, és ezzel könnyen mozgatható. Az öntőgép mellé gurítva búvárszivattyúval emelik belőle a gépbe a szuszpenziót egy vastag, kézzel irányítható csövön, majd a felesleges, lefolyt vizet egy másikon visszaengedik az előbbi tartályba. A gravitáció elvén alapuló, kis vákuummal rásegített vízleszívással a pép a hiányokra kerül. Érdekes, hogy a két réteg gépbe rakott szitára fektette rá a restaurátor a kasírozó papírt, itt kente meg keményítővel, majd a poliészter film segítségével ráhelyezte az önteni szánt lapot. Az öntés a kasírozással azonos időben történt. Magyarországon általában két lépésben történik a lapok kiegészítése és megerősítése. A présbe szívópapírok és filcek közé először szitával tette be a papíröntéssel kiegészített iratot. Kis nyomás után a sima felületű szitát polipropilén, nem szövött textillapokra cserélte, és visszatette a présbe a lapokat. Kérdésünkre elmondta, hogy a módszer igazi szakértői a Bajor Tartományi Könyvtár restaurátorai, akik ezt a hároméves tanfolyam alatt oktatják, ill. a levéltár a papírrostokat is rajtuk keresztül veszi egy német papír malom tói. A finom felületű szita poliészter anyagú, a 79