Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - Köbel Szilvia: A lelkiismereti és vallásszabadság jogi szabályozása néhány volt szocialista országban 1945–1989 között / 53–61. o.

alkotmány biztosította „az állami adójegyzékek alapján az általános előírások mértéke szerint" a tagjaiktól történő adóbeszedés jogát. Rögzítették azt is, hogy az egyházaknak joguk van az iskola helyiségeiben hitoktatást végezni. Igen lényeges rendelkezése még az alkotmánynak, hogy a közszolgálatba lépést függetlenítette a vallási hovatartozástól, és a hatóságoknak megtiltotta a vallásra utaló adatok nyilvántartását. Ugyanakkor azt is előírta, hogy valamely közjogi testületből „polgári jogi érvénnyel kilépni" csak a hatóságoknak történő hivatalos bejelentés útján lehetséges. Érdemes szót ejteni az állam és az egyház kapcsolatának néhány olyan kérdéséről is, amelyet az alkotmány nem szabályozott a Német Demokratikus Köztársaságban. A vallási közösségek számára az állam jelentős anyagi támogatást nyújtott. A papok illetménykiegészítésben kaptak, ezen kívül a műemléképületek fenntartására és újjáépítésére, a szociális és oktatási intézmények működésére rendszeres összegeket utaltak ki. Az NDK állami egyetemein a teológiai fakultások változatlanul — az államháztartás költségén — működhettek, a hallgatók így még állami ösztöndíjban is részesültek.

28 Az NDK 1968-ban elfogadott újabb alkotmánya a korábbihoz képest sokkal szűkszavúbb volt az állam és az egyház kapcsolatát illetően. Nem deklarálta az elválasztást, a vallásszabadságról pedig mindössze anynyit mondott ki, hogy minden állampolgárt „megilleti az a jog, hogy valamilyen hitvallást valljon és vallási cselekményeket végezzen". Az egyházak működésének az alkotmány értelmében összhangban kell lenniük az alkotmánnyal és a törvényekkel, és leszögezi, hogy a „részletek megállapodások útján szabályozhatók". Csehszlovákiában 1949 októberében kettő, az állam és az egyház kapcsolatát alapvetően meghatározó jogszabály is született. Az Egyházi Ügyek Állami Hivatalának felállításával (1949. évi 217. sz. törvény) egyidejűleg „az egyházak és vallási társulatok az állam által való gazdasági ellátásáról" is kibocsátottak jogszabályt. (1949. évi 218. sz. törvény.) A törvény, amely hatályon kívül helyezte az összes, egyházakat és vallási társulatokat érintő addigi rendelkezést, új helyzetet teremtett az állam és az egyházak kapcsolatában. A gazdasági kérdéseken túlmenően a törvény rendelkezett a hitoktatásról, a szociális járulékokról, a lelkészek kinevezéséről, valamint a lelkészképző intézetekről is és az államnak az egyházak működésébe széleskörűen biztosította az ellenőrzési és beavatkozási jogot. A törvény értelmében „személyi járandóság" illette meg azokat a csehszlovák állampolgárságú egyházi személyeket, akik „állami hozzájárulással a lelkipásztorkodásban, egyházi közigazgatásban vagy a lelkésznevelő intézetekben működnek". Ezen kívül a személyi járandóság elnyeréséhez az egyházi személyekkel szemben még az is kívánalom volt, hogy „államilag megbízhatók és feddhetetlenek" legyenek, és egyébként is eleget tegyenek „az állami szolgálatba való felvétel általános feltételeinek". A hitoktatást az iskolákban lehetővé tette ugyan a jogszabály, de csak abban az esetben, „ha a hitoktatásról másképpen nem történt gondoskodás" és a lelkészek kötelesek ezt „fizetés nélkül" végezni. A törvény kimondta, hogy a szociális járulékok folyósítása „az állami alkalmazottakra vonatkozó előírások szerint történik". A lelkészek kinevezését és működését állami hozzájárulástól és hűségnyilatkozat megtételétől tették függővé. A törvény úgy rendelkezett, hogy a „megürült helyeket legkésőbb MOL XIX-A-21-d-OO 17-4/1960., 004-8/1961.; A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, i.m. XV. köt. (MOL XIX-A-21-C-09-8. sorsz.) Az európai népi demokráciák alkotmányai, i. m. 356. 59