Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - Köbel Szilvia: A lelkiismereti és vallásszabadság jogi szabályozása néhány volt szocialista országban 1945–1989 között / 53–61. o.

jogi garanciák kiépítésével igyekeztek biztosítani. Az alkotmány vallási hovatartozásra tekintet nélkül minden állampolgárnak törvény előtti egyenlőséget biztosított, és előírta a diszkrimináció tilalmát. A vallás szabad gyakorlásának deklarációján túl az alkotmány a vallási közösségek számára „a papok kiképzése" céljából „felekezeti iskolák alapításának", valamint a „szövetségi törvény által meghatározott keretek között" ingatlan tulajdonjog megszerzésének lehetőségét biztosította. Az alkotmány azt is rögzítette, hogy „csak törvény írhatja elő a jogok, szabadságok és kötelességek gyakorlásának módozatait", és azt is csak abban az esetben, ha erről az alkotmány intézkedik, vagy „ez gyakorlásuk szempontjából nélkülözhetetlen". Ilyen törvény először — nyilvános társadalmi vita után — 1953-ban született „a vallási közösségek jogi státuszáról".

26 Ez a törvény „szövetségi törvény" („alaptörvény") volt, amely — az összes köztársaságra kiterjedő hatállyal — „gyakorlati tapasztalatokat szentesített" mind a vallási közösségek, mind az állami szervek alkotmányos elvei és jogai tekintetében. Az egyes köztársaságok az e törvény végrehajtáshoz szükséges rendeleteket saját hatáskörben kiadhatták, az alkotmány 1963. évi módosítása után pedig a vallási közösségek nagyobb lehetőségeket kaptak, hogy „a köztársaságok kormányaival együtt rendezzék a kapcsolatok konkrét és specifikus kérdéseit". Az köztársaságok ezen túlmenően a községeket (lényegében járási méretű közigazgatási egységeket) felhatalmazhatták, hogy „saját jogi aktusaikkal" és „autonóm jogaik gyakorlása során" intézzenek bizonyos kérdéseket a vallási közösségekkel kapcsolatban. A jogi státuszról szóló törvény átfogóan szabályozta a vallási közösségek alapítására, jogállására, működésére, valamint büntetőjogi védelmére vonatkozó kérdéseket. Érdemes kiemelni, hogy a szövetségi törvény kimondta, hogy „az állampolgárok szabadon alapíthatnak vallási közösségeket", és a „különböző felekezetek azonos jogokat élveznek". A törvény értelmében a „vallási közösségek, valamint szerveik magánjogi jogi személyek" voltak. A törvény — az alkotmánnyal összhangban — rögzítette, hogy egyházi házasságot „az ügyben illetékes állami szerv előtt kötött polgári házasság után lehet megkötni" és a „keresztelés csak a születési anyakönyvbe való bevezetés után történhet". E szövetségi törvény vitathatatlan érdeme, hogy az egyházak státuszával és működésével kapcsolatos jogi kérdéseket átláthatóvá tette. Feltétlenül említést érdemel még az is, hogy a JSzSzK kormánya és a Szentszék 1966. június 25-én jegyzőkönyvet írtak alá, amelynek lényeges eleme a diplomáciai kapcsolatok felvétele volt.

27 A Német Demokratikus Köztársaság 1949. évi alkotmánya több szakaszban is tartalmazott rendelkezéseket az állam és az egyház viszonyára vonatkozóan. Az alkotmány deklarálta minden állampolgár számára a „teljes lelkiismereti és vallásszabadságot" és kimondta, hogy „nincsen államegyház". A vallási közösségek státuszára nézve a „közjogi testület" jogi formáját meghagyta. Azok a vallási közösségek, amelyek az alkotmány hatálybalépése előtt közjogi testületek voltak, azután is azok maradtak. A többi vallási közösség akkor válhatott közjogi testületté, „ha alkotmányuk és tagjaik száma alapján a tartósság biztosítékát" nyújtották. A közjogi testületek számára az mány is. Összehasonlító Jogtudományi Intézet. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Törvényeinek Gyűjteménye. Szerk.: XV. köt. Belgrád, 1967. MOL XIX-A-21-C-09-8. sorsz. 26 1953. május 22. Közölte a JSzSzK hivatalos lapja 22/1953. száma. 27 A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, i. m. XV. köt. (MOL XIX-A-21-C-09-8. sorsz.) 58