Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - Szabadi István: "Habent sua fata...": adalékok a 20. századi tiszántúli református levéltártörténethez / 47–52. o.

esett, a kerületi levéltár anyag teljesen összekeveredett a vele együtt őrzött kollégiumi iratanyaggal. Mikor 1945 őszén megtekinthette, az iratokat halomba ömlesztve találta, azok csak 1947 tavaszán kerülhettek vissza az eredeti helyiségekbe, de a 70 köbméternyi anyag további ömlesztett állapotban várta sorsát. Nagy Sándor még 1950-ben is azt írta a Levéltárak Országos Központjának, hogy „anyagáról ez idő szerint még kimerítő és rendszeres képet adni nem lehet. [...] A rendezés közel négy év óta szakadatlanul folyik, s némely iratsorozat nem és időrend szerint már használható állapotban és rendben van." — Úgymint a kerületi jegyzőkönyvek, számadási okmányok, püspökök, gondnokok iratai, díjlevelek, iktatókönyvek, naplók, egyházlátogatási jegyzőkönyvek. (Ezek a mai állomány 10%-át teszik csak ki!). A rendezéssel párhuzamosan katalógus készült, ilyen előzőleg nem volt, vagy az irathalmazban lappang — ahogy Nagy Sándor fogalmazott, aki a rendezést magát is a padlón kezdte meg (bútorzatot csak a '40-es évek legvégén kapott). 1951. április 7-jéig egyedül dolgozott (vessük ezt össze a háború előtti két levéltárossal és hat írnokkal), majd kapott két segéderőt, de hármójuk munkaideje csak együtt volt heti 36 óra. Nagyon sok irat kallódott társintézményekben, ill. magánszemélyeknél, így a kerület legrégebbi jegyzőkönyvei az egyházmegyéivel együtt a teológiai akadémián voltak, a debreceni egyházmegyei anyag egy része megsemmisült, más része Sárándon hányódott, protocollumok, vizitációs jegyzőkönyvek profeszszori hagyatékokban hevertek. A rendezés, pontosabban a helyreállítás az 1950-es években folyamatosan bővülő lehetőségek között haladt. Az állami szakmai felügyelet itt jótékony hatást gyakorolt, és az 1950-1960-as években a rendezés olyan szintig jutott, hogy az iratanyagról segédletként levéltári leltárak készültek, a megfelelő tárolás, jóllehet fapolcokon, de biztosítva volt, és az egyházkerület elnökségének szorgalmazása mellett sor került számos egyházmegyei történeti értékű irat, protocollum beszállítására. 1969-ben nyilvánította a művelődésügyi miniszter szaklevéltárrá, 1973-ban Kormos László igazgatói kinevezésével kezdődően pedig új korszak kezdődött az egyházkerületi levéltár életében. Szakszerűen megtörtént az iratanyag fondokba, állagokba rendezése, 1976-ra elkészült a fondjegyzék, 1984-ben pedig az egyházkerületi és kollégiumi levéltár ismertetője, amelyet a teljes szakma elismeréssel fogadott és példaértékűnek ítélt. A Nagyváradi, ill. 1990-től ismét Királyhágómelléki Református Egyházkerület levéltára 1936-ban a püspöki palotában nyert elhelyezést. 1962-ben a levéltár pedig a hivatallal együtt visszaköltözött a nagyvárad-újvárosi parókiára. 1974-78-ban az anyakönyveket gyűjtötték be előbb a néptanácsok, azaz a helyi önkormányzatok, innen kerülnek az állami gyűjtőlevéltárakba. A királyhágómelléki kerületi levéltár életében a fentiek ellenére, vagy azzal együtt pozitívumokat is hoztak az 1960-as évek, ugyanis Eszenyei Gyula a román állami rendeletek nyomán elkészítette a levéltár két egységének iratjegyzékét. Egyik a Királyhágómelléki református püspökség levéltári leltára 1920-1943, a másik A lugosi református püspökhelyettesi hivatal levéltárának leltára 1923-1949 címet viseli. Sajnos az úgynevezett „csoportokba" osztott iratok leírása darabszám szerint történik (pl. az elsőként említett iratjegyzék 15 054 lapot ír le 24 év 59 csoportján belül), és ma már, a levéltár azóta történt többszöri felforgatása miatt nem használható, más segédlet pedig nincs. A két iratjegyzék mellett az 1966-ot megelőző három év alatt, megint csak Eszenyei Gyula irányításával, nyolc egyházmegye 222 51