Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - Szabadi István: "Habent sua fata...": adalékok a 20. századi tiszántúli református levéltártörténethez / 47–52. o.

A beregi egyházmegyei levéltári anyag egy részének sorsa egészen új fordulatot vett az utóbbi években. Sárospatakról Debrecenbe került csere révén egy negyed ifm-nyi, Beregre vonatkozó levéltári anyag. Az iratcsomóhoz csatolt dokumentumokból annyi derült ki, hogy azt Gosztonyiné Harsányi Gréte, Harsányi András Magyarországon maradt testvére juttatta el Ujszászy Kálmánhoz 1969-ben, azzal a kikötéssel, hogy 25 évig a legszigorúbb zárolás alá kell venni. A zárolás leteltének, ül. a kedvező feltételeknek köszönhetően került Debrecenbe, az egyházkerületi levéltárba az iratanyag, amely nem mást foglal magába, mint a beregi egyházmegyei levéltár iratainak legjavát, amelyet Harsányi András tanulmányának segítségével könnyű volt azonosítani. Előkerült a beregi egyházmegye két legkorábbi jegyzőkönyve, pontosabban azoknak másolati példányai, tovább mindaz, amit Harsányi egyéb levéltári anyagnak nevezett (felsőbb hatóságok rendeletei, egyházmegyei használatra különböző címen felfektetett jegyzőkönyvek, Széles András kéziratos egyházmegye-története a 19. sz. elejéről, Atányi Dániel ezzel egykorú esperes-története, valamint ugyancsak utóbbitól a beregi egyházmegye emlékkönyvének első két része). Visszatérve eredeti témánkhoz, elmondhatjuk, hogy Révész Imre gondosságának köszönhetően a '40-es években, azaz a háborús események árnyékában készült egyházmegyei levéltári jelentések zöme ma is a kutatás rendelkezésére áll. 1944-ben a Tiszántúlt a Vörös Hadsereg szállta meg, az egyházigazgatást illetően a volt Királyhágómellék továbbra is Révész Imrét ismerte el püspökének. Noha Bihar megye román prefecíusa közölte, hogy visszaáll minden a maga 1940 augusztusa előtti rendjébe, és így a nagyváradi református egyházkerületnek is folytatnia kell éveken át szünetelő működését, Csernák Béla mint Révész Imre megbízottja járt el pl. a lelkészek és tisztviselők purifikálása ügyében. Ferenczy Károly egyházkerületi főjegyző 1945 júniusában a trianoni határokon túl eső egyházközségeket látogatta végig, és jelentést tett a kerület elnökségének. A háború és a megszállás okozta pusztításokról Révész Imre körlevelében áttekintő képet kért az egyházközségektől, egyházmegyéktől. Egyházi, iskolai irattárak, levéltárak, anyakönyvek állapotáról 165 egyházközség küldött be jelentést. Ezekből 109-ben a károsodás csekély, 53-ban súlyos. Az anyakönyvek vagy azok legnagyobb része megsemmisült vagy eltűnt 16 egyházközségben, a levéltár elpusztult 7 egyházközségben, a többiben károsodott. 1946-ben végül megalakult a Nagyváradi Református Egyházkerület (ennek püspöke előbb rövid ideig az idős Csernák Béla, majd Arday Aladár lett), Kárpátalja pedig szovjet megszállás alá került, ahol az ateista diktatúra soha nem ismerte el a református egyházat jogi személynek — erre csak 1990-ben került sor, és ezután történt meg az egyházmegyék újraszervezése is. Itt levéltárakról egyáltalán nem, irattárakról is alig beszélhetünk (1974-ig református lelkészt sem képeztek, ekkorra a másfélszáz ezres reformátusságot gondozó lelkészek száma 20-ra csökkent). A tiszántúli és nagyváradi református egyházkerületek központi levéltáraiban egyformán anarchikus állapotok uralkodtak. Debrecenben a Református Kollégium adott otthont már 1823 óta az egyházkerületi levéltárnak. A levéltár helyiségeit 1944-ben előbb a németek, majd a szovjetek foglalták le katonai kórház céljára. Ekkor már Nagy Sándor volt a levéltáros, aki több jelentésében leírta, hogy a sebtében történt költöztetés során és az újabb, összesen öt alkalommal való átszállításokkor a kötegek jó része szét50