Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. szám - Szabadi István: "Habent sua fata...": adalékok a 20. századi tiszántúli református levéltártörténethez / 47–52. o.

jóval soványabb: 19 dobozból és 2 kötetből áll, de tartalmazza az 1921-1939 közötti igazgatási iratok teljességét. A '40-es évek elején szükségessé vált a visszakerült egyházmegyék levéltárai állapotának felmérése. Ezt lényegében Révész Imre levéltáros ismeretekkel is felvértezett tanítványi köre végezte el. Kéziratban maradt ránk Nóbik József jelentése a nagyszalontai egyházmegyéből: „Az 1941 évi Levéltári Útmutató pontos áttanulmányozás után kezdtem hozzá a munkához. Amikor a szekrények tartalmát is kiürítettük s magam előtt láttam azt az óriási tömegű, össze-vissza kevert iratcsomót, vállalkozásom emberfelettinek látszott. Csupán azt kell megjegyezzem, amit Makó Pál tanító úrtól tudtam meg, hogy a megszállás alatt ezeket az iratokat feldúlták, egy sarokba és a szekrények tetejére hányták, már tüzelni is kezdték, amikor az egyik segédlelkész azokat behányta a szekrényekbe. Végeredménybe hat szekrényből került elő az iratanyag. A rendezésnél lehetőleg alkalmazkodtam az Utasításhoz. Tárgyi, időrendi, és ahol szükséges volt, alaki csoportosításba vettem. Bizony itt nem sok nyomát találtam a régi tervszerű rendezésnek. Sokszor még véletlenül sem volt egymás mellett két összetartozó irat, vagy jegyzőkönyv, évkönyv stb. Nagyon megnehezítette a munkát, hogy közé volt keverve a gyülekezet irat- és levéltára is. A százezernyi iratot darabonként kellett megállapítani, hogy hova is tartozik". Az érmelléki egyházmegye levéltáráról Sass Kálmán készített beszámolót (ez utóbbi, más beszámolókhoz hasonlóan, nyomtatásban is megjelent az Egyháztörténet című folyóiratban, 1945-ben). A jelentés kitér arra az állandó és ma sem megoldott problémára, mely szerint az esperes személyének változásával az egyházmegye levéltára is mindig az éppen hivatalba lévő esperes parókiájára költözik, és ez az állandó költözés az iratokra nézve óriási veszélyt jelent. A nem megfelelő tárolás is együtt jár a gyakori költözéssel (a levéltárat igen gyakran a templom magtárnak is használt szobájában vagy portikusában helyezték el), és egy-egy esperesi parókia leégése gyakran eredményezte a felbecsülhetetlen értékű iratok pusztulását, ahogy történt ez a beregi egyházmegyében a 19. század elején, vagy az említett Érmelléken 1784-ben. Sass Kálmán beszámolója szerint az érmelléki egyházmegye 1920 utáni húsz évének anyagából csak a trianoni határokon belül maradt öt egyházközség iratai vannak meg. („A román megszállás alatti idők iratanyagának nagy része hiányzik a levéltárból. Minden jel arra mutat, hogy a nyugállományba vonuló esperes magánlevelezésének nagy részével együtt a levéltár anyaga is a kemencébe került.") A beregi egyházmegye iratanyagáról a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár 1984-ben megjelent ismertetője csak annyit tud, hogy az egyházmegye 1945-ben megszűnt és iratai nincsenek Magyarországon. A levéltár-ismertető megjegyzi még, hogy Harsányi András A Beregi református egyházmegye levéltára c, 1944-ben készült tanulmányában részletesen bemutatja azt. Harsányi András Révész Imre és Mályusz Elemér tanítványaként egyháztörténettel foglakozott, 1939 és 1943 között a budapesti Széchényi Könyvtár munkatársaként folytatott kutatómunkát. Ebben a minőségében, Révész Imre útmutatásának megfelelően végezte el a visszacsatolt beregi református egyházmegye könyvtárának és levéltárának az ismertetését, amelyet aztán az említett Egyháztörténet című folyóiratban szintén publikált. A levéltári anyagról leírja, hogy a régebbi része kb. 1880-ig teljes összevisszaságban, úgyszólván egyes szabad levelekben és ívekben volt. Részleges, középszintű rendezését ő végezte el. 49