Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 1. szám - HÍREK - Szegőfi Anna: Az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa 2003. évi közgyűlése / 84–91. o.

Kollégium egyéves munkájáról tájékoztatta a jelenlévőket. A Levéltári Kollégium mun­káját négy kérdés köré csoportosítva ismertette. • Az egységes elektronikus nyilvántartás kérdésköre. A Levéltári Kollégium — ha­gyományaihoz híven — a problémát illető kérdések megfogalmazására munkabi­zottságot küldött ki, amelynek előterjesztését megtárgyalva született meg az az ál­lásfoglalás, amelynek figyelembe vételével a Magyar Országos Levéltár kidolgozza az egységes program paramétereit. Ettől kezdve a Levéltári Kollégium és a szakmai szervezetek munkája véget ért, a feladat — a miniszteri rendelet értelmében — a Magyar Országos Levéltárat terheli. Arról is tájékoztatta a jelenlévő kollégákat, hogy a legvitatottabb kérdés az volt, hogy a nyilvántartási rendszer osztott, vagy központi legyen-e, a Kollégium szótöbbséggel az osztott rendszer mellett döntött, és ezt a Magyar Országos Levéltár elfogadja. Végezetül elmondta, véleménye szerint a „Ki kit győz le?" kérdést el kell felejteni, eredménytelen viták helyett a feladatra kell koncentrálni, az „egységes nyilvántartásra". Ami a levéltárak ezen túlmutató számítástechnikai munkáját illeti, mindenkinek saját belátására van bízva a feladat­vállalás és a fejlesztés. • A kötelező közalkalmazotti továbbképzés kérdésköre. A levéltárakban dolgozók képzése és továbbképzése évek óta megoldatlan központi kérdése a szakmának. Ami az egyetemi képzést illeti, a Levéltári Kollégium nincs döntéshelyzetben, amit a szakma megtehet, az a továbbképzés megszervezése. A Levéltári Kollégium Tilcsik György vezetésével munkabizottságot küldött ki, amely sikeresen elvégezte feladatát és kidolgozta a Kollégium által is elfogadott továbbképzési formát. Az akkreditált tanfolyam jellegű képzési program végrehajtására a Kollégium felkérte Budapest Főváros Levéltárának főigazgatóját. • A levéltári működési normatívák meghatározása évek óta várat magára. Az ÖLT írásban megkereste a Levéltári Kollégiumot, hogy a normatívakkal kapcsolatos elő­terjesztését a testület támogassa. A Kollégium a kérdés vizsgálatára munkabizottsá­got küldött ki Madarász Lajos vezetésével. • Miniszteri rendelet írja elő az Állományvédelmi ajánlás kidolgozását. Az Ajánlás normatív szövege elkészült, az év végére hatályba is léphet. Kérdésre válaszolva Gecsényi Lajos elmondta még, hogy a szakmai továbbképzést, azért nem a Magyar Országos Levéltár szervezi, mert több más — kezelői és irattárosi — tanfolyam tartása mellett — erre nincs ereje és kapacitása. Az elnöklő A. Varga László a tájékoztatóra reagálva elmondta, hogy Budapest Főváros Levéltára a Kollégium kérésé­nek eleget tesz és vállalja a továbbképzés szervezését: az akkreditációt és az adminiszt­rációt megoldja. Megjegyezte, hogy a kötelező szakmai továbbképzés nem Budapest Főváros Levéltárának a feladata, hanem az egész szakmáé, ezért mindenkinek a segítsé­gét kéri. A tájékoztató után kibontakozó vita elsősorban a nyilvántartások számítógépen ve­zetésének pénzügyi vonzatai, illetve a működtetési költségek biztosítása körül bontako­zott ki. Gecsényi Lajos csak arról tudta tájékoztatni a kérdezőket, hogy a szoftverkészí­tésnek és beüzemelésnek nincs pénzügyi vonzata, kivéve, ha a program jogdíjas, vala­87

Next

/
Thumbnails
Contents