Levéltári Szemle, 54. (2004)
Levéltári Szemle, 54. (2004) 1. szám - HÍREK - Szegőfi Anna: Az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa 2003. évi közgyűlése / 84–91. o.
AZ ÖNKORMÁNYZATI LEVÉLTÁRAK TANÁCSA 2003. ÉVI KÖZGYŰLÉSE Az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának éves közgyűlésére a tavalyi évben 2003. október 2-3-án került sor Székesfehérvárott. Az ÖLT elnöksége ezúttal a szakmát érintő aktuális kérdések megtárgyalását tűzte ki a tanácskozás céljául. A két nap alatt a résztvevők tájékoztatást kaptak a közigazgatási reform munkálatairól, megtárgyalták a reform esetleges hatásait a levéltárakra, tájékozódhattak a levéltárak számítógépes központi nyilvántartásáról, napirendre került a számítástechnikai fejlesztés tervezése, a szakmai továbbképzés és az egységes közszolgálati törvény. Mindezek mellett Á. Varga László elnök beszámolt a két közgyűlés között végzett munkáról, és egyéb napi aktualitású kérdésekről is tájékoztatta a jelenlévőket. Az aktuális kérdések sorába tartozott az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa honlapjának bemutatása. Első napirendi pontként a házigazda Fejér Megyei Levéltár katasztrofális helyzetét ismertette Erdős Ferenc igazgató. Bevezetőjében elmondta, hogy a levéltári épület problémája bármelyik önkormányzati levéltár történetének része volt, vagy lehetett volna. A Fejér Megyei Levéltár — hasonlóan a többi megyei levéltárhoz — az 1807-1812 között épült új vármegyeháza négy helyiségét foglalta el, közvetlenül az alispáni hivatal mellett. A megyei hivatalok bővülésével a levéltár szinte természetszerűleg szorult ki a megyeházáról. Jelenlegi épületeiket 1975-1979 között foglalták el, olyan épületeket, amelyek eredetileg oktatási célokat szolgáltak. A jelenlegi katasztrofális helyzethez vezető első hiba ezeknek az épületeknek az átalakításakor történt, elmaradt ugyanis a teherbíró-képesség statikai vizsgálata. Az épületek megerősítésére már 1980-ban elkészült az általános felújítási terv, sajnos a végrehajtására pénz hiányában mind a mai napig nem került sor. A történet utolsó állomása a 2002-ben megkezdődött feltárás, amelynek eredményeként 2003. április 17-én, a statikai, talajmechanikai vizsgálat alapján a főépületet életveszélyessé nyilvánították. A határozat következtében sürgős intézkedésre volt szükség, 3500 ifm iratanyag azonnali, ideiglenes elhelyezéséről kellett gondoskodni. A megyei önkormányzat mindent megtett, hogy a korábbi fenntartói érdektelenséget helyrehozza, de levéltári célra nehéz megfelelő épületet találni. A tanácskozás időpontjában az ideiglenes elhelyezés gondja már megoldódott, de az is nyilvánvaló lett — a használatba vehető épületállomány felmérése alapján — hogy a végső megoldás az új épület, erre azonban a megyei költségvetésben nincs fedezet, A. Varga László elnök Erdős Ferenc beszámolója nyomán felhívta a figyelmet arra, hogy a történet bárhol megismétlődhet. Fejér megye esete ismét csak azt példázza, hogy az önkormányzatok a legjobb szándék mellett sem képesek segítség nélkül megoldani a levéltárak raktárproblémáját. Az állami segítséghez joguk is van, hiszen az iratanyag fennmaradásának biztosítása közös felelősség, mivel az őrzött iratok legalább 50%-a állami szervnél keletkezett. A. Varga László tájékoztatta a jelenlévőket a két közgyűlés között történtekről. Elsőként elmondta, hogy a Pest Megyei Levéltár felvállalta a tagsággal együtt járó terheket, és így teljes lett az ÖLT létszáma. Az érdekképviseleti munka értékelése kapcsán megemlítette, hogy a levéltár-igazgató választásoknál minden esetben jelen volt az ÖLT 84