Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 3. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Apró Erzsébet: A Magyar Levéltárosok Egyesülete vajdasági tanulmányútja / 82–87. o.

nak és a pancsovai Történelmi Levéltárnak nincsenek raktárgondjai, a többi helyen a raktárak megteltek, iratbeszállítási kötelezettségeiknek nem, vagy csak igen nehezen tudnak eleget tenni (harminc év az iratok levéltárba adási ideje). Ezért a levéltárakban igen nagy hangsúlyt fektetnek az iratképző szervek iratkezelésének ellenőrzésére, hogy az állandó megőrzésre szánt anyag minél rendezettebben kerüljön levéltárba. Ennek érdekében a szervek részére előírt kötelező nyilvántartások mintáit és a nyilvántartások vezetéséhez szükséges útmutatást a saját honlapjaikon is hozzáférhetővé tették. A Vajdasági Levéltár A Vajdasági Levéltárat 2 (Arhiv Vojvodine Növi Sad), a Szerb-Horvát-Szlovén Király­ság Belügyminisztériuma határozatával 1926-ban alapították Állami Levéltár néven, hogy begyűjtse a levéltári anyagot Bácska, Bánát, Szerémség és Baranya területéről. Ekkor kerültek Bács-Bodrog, Torontál és Temes vármegyék iratai a levéltárba. A tar­tományi székvárosba, Újvidékre egy volt börtön épületéből átalakított korszerű levéltár­épületbe 1989-ben, Karlócáról (Sremski Karlovci) költözött be az intézmény. A Vajdasági Levéltár (amely korábban Tartományi Levéltár néven is működött) el­látja a tartományi szervek és minden olyan állami szerv, intézmény és vállalat, amelyet a tartomány alapított, illetve olyan társadalmi-politikai szervezet, egyesület, jogi és magánszemély (kiemelkedő) működése, tevékenysége során keletkezett irattári és levél­tári anyag védelmét, amelyek illetékessége és hatásköre a tartomány területére terjed ki. 250 szerv iratkezelését ellenőrzi. Levéltári anyaga 1565-től van. íme néhány a legérté­kesebb fondok közül, amelyeket a levéltári anyag besorolásáról szóló határozat alapján, amit a Szerb Köztársaság Népképviselőháza 1998-ban fogadott el, a „különleges jelen­tőségűek" közé soroltak: az Illír Udvari Bizottság, az Illír Udvari Kancellária, Bács­Bodrog, Toron tál és Temes vármegyék, a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság Országos Igazgatósága, a Dunai Bánság Királyi Báni Igazgatósága, Vajdaság Legfelsőbb Bíró­sága, a Szerb Nemzeti Színházért Egyesület iratai stb. A levéltárban 7868 ifm (490 fond) levéltári anyagot őriznek. Raktárainak területe 4000 m 2 ahol, mobil fémállványokon tárolják az anyagot. Állományvédelmi feladatokra saját műhelyük van, az 1957-ben létesült könyvkötő műhelyben 2300 db 19. századi értékes könyvet kötöttek újra, iratok laminálását végzik. A mikrofilmosztályon 1 872 284 felvétel készült a legértékesebb irategyüttesekről, és 650 000 felvétel mikro­filmmásolat, 250 000 pedig nemzetközi cserekapcsolat révén a volt Szovjetunió, Csehszlovákia, valamint Magyarország és Románia levéltáraiból való. Mára a gépek elavultak, a mikrofilm-laboratórium nem működik. A levéltár kutatótermében a kutatók munkáját a levéltári anyagról általánosan tájékoztató, az egyes fondokról, vagy azok részeiről készült levéltári tájékoztató segédletek segítik. A szakkönyvtár 30 000 köny­vet, folyóiratot tartalmaz, köztük 17. és 18. századi könyvritkaságokat. A levéltárban 1988-tól vezetnek számítógépen fondnyilvántartást. Ma a levéltárban az egységes levéltári információs rendszert (JAIS) használják, saját szoftverük van az 2 Az intézmény neve a bejáratnál öt nyelven (a Vajdaság Autonóm Tartományban hivatalosan használt nyelve­ken) ki van írva. 84

Next

/
Thumbnails
Contents