Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 3. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Apró Erzsébet: A Magyar Levéltárosok Egyesülete vajdasági tanulmányútja / 82–87. o.

Ehhez Magyarországon ingyenes szállást biztosítunk, az utazási költséget mindkét fél maga viseli. Az érkezők szakmai programját mindkét fél kölcsönösen segíti és támogatja az igényelt levéltári anyagok kutatásában. 2. A két fél közös kiállításokat, konferenciákat tart és szervez, amelyhez előre egyez­tetett forgatókönyvek alapján eredetiben, ül. digitális és egyéb másolatban anyagot biztosít. Ennek keretében támogatjuk a pancsovai Történelmi Levéltár javaslatát, egy, a céhlevelekben fellelhető városképekből közösen rendezendő kiállítás létreho­zásáról. 3. Javaslat született arról, hogy a nemzetközi levéltári rendezvényeken mindkét fél képviselői vegyenek részt, és ott a régiót közösen érintő kérdésekről egyeztessenek, vagy nemzetközi konferencián szerepeljenek. Ennek keretében javasoltuk, hogy le­galább egy fő képviselje a vajdasági levéltárakat a 2004 augusztusában sorra kerülő XV. Levéltári Világkongresszuson (Bécs), és ott szerepeljen a tózé/7-európai régió tanácskozásán. 4. A két fél támogatja egy a vajdasági levéltárakban található és az 1918 előtti korszakra vonatkozó iratanyagot feltáró segédlet készítését. A fond- és állagjegyzék jellegű segédlet szerb és magyar nyelvű bevezetővel készülne. A kiadvány szerkesz­tésével mindkét fél részéről egy-egy szakembert bíznánk meg. Rövid tájékoztató a vajdasági levéltárakról Az érvényben lévő Kulturális javak védelméről szóló törvénnyel összhangban, a levél­tári anyag védelmét a Vajdaság területén a Vajdasági Levéltár és a községközi (regioná­lis/területi) levéltárak látják el a Szerb Köztársaság területén működő levéltári hálózat keretén belül, amelyet a művelődési miniszter 1996-ban állapított meg. (A kollégáktól megtudtuk, hogy nemrég készült el A levéltárakról és a levéltári anyag védelméről szóló törvény tervezete, amelynek elfogadását a közeljövőben várják.) A tartomány területén tíz általános levéltár (egy tartományi és kilenc községközi), továbbá két speci­ális jogállású levéltár: a Karlócán működő Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Levéltára (Arhiv Srpske Akademije Nauka i Umetnosti, Sremski Karlovci) valamint az Újvidéken működő Szerb Matica Levéltára (Arhiv Matice Srpske). Az általános levéltárakban őrzött levéltári anyag — összesen 44 674 ifin (6704 fond) — aló. századig nyúlik vissza, és dokumentálja e terület történelmi eseményeit. Túlnyomó többségét a közigazgatási és a jogszolgáltatási szervek iratai teszik ki, de igen értékes oklevél-, térkép- és tervrajzgyűjteményei is vannak. A levéltári anyag hoz­záférhető és kutatható. 1 A honlappal rendelkező levéltárak fondjainak és gyűjteményei­nek jegyzéke (pontosabban a vodic = kalauz) az interneten is elérhető. Fondjaik többsé­ge áttekintő raktári jegyzékkel ellátott, a levéltárakban folyik a feldolgozó és feltáró munka, az iratok analitikus leírása, készülnek az analitikus leltárak, amelyekből több már nyomtatásban is megjelent. A meglátogatott hat levéltárból a Vajdasági Levéltár­1 Bővebben I.: Levéltári együttműködési és kutatási lehetőségek a Vajdaságban. Magyar Levéltárosok Egyesüle­te két konferenciája Kaposvár — Budapest. Szerk.: BÖŐR LÁSZLÓ. Bp., 2003. 247-253. 83

Next

/
Thumbnails
Contents