Levéltári Szemle, 54. (2004)
Levéltári Szemle, 54. (2004) 3. szám - MÉRLEG - Katona Csaba: A Pest Megyei Levéltár. Levéltárismertető / 74–76. o.
Mi kölcsönöz különös jelentőséget az ilyen és hasonló jellegű levéltári kiadványoknak? A rendszerváltást követő másfél évtizedben jelentősen megváltozott a levéltárak helyzete. A kárpótlás révén számos olyan ember bukkant fel azokban, akiknek korábban erre nem volt szükségük. Megnövekedett — és azóta is növekszik — azok száma, akik jogbiztosító jellegű iratokat keresnek, így ma már korántsem lehet azt mondani, hogy a kutatók többsége magasan kvalifikált, jól képzett, tudós történész. Az információáramlás — főleg az internetnek köszönhetően — felgyorsult. Mindezekkel párhuzamosan a levéltárak egy nyitottabb, mozgalmasabb világ részei lettek, és ma már az ebből a világból fakadó kihívásoknak is meg kell felelniük a gondos szakmai munka mellett (és nem annak rovására). Az ilyen kiadványokkal, mint amilyen a Pest Megyei Levéltáré, éppen ezt lehet megtenni, sőt: elébe lehet menni ezeknek a kihívásoknak. Már önmagában ezért is dicséret illeti a kötet négy összeállítóját: a levéltár jelenlegi igazgatóját, hivatali elődjét, valamint a váci és nagykőrösi osztály vezetőit. Idézzük végezetül minden kommentár nélkül a kiadvány beköszöntőjének egy mondatát az intézményt igazgató Héjjas Pál tollából: „Ismertetőnk közreadását társadalmi kapcsolataink folyamatos ápolása első állomásának tekintjük, s reméljük, hogy az általunk őrzött információk a felhasználók egyre növekvő táborához jutnak majd el." Katona Csaba A XV. Levéltári Világkongresszus (Bécs) keretében Prof. Dr. GECSÉNYI LAJOS, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója és Dr. REISZ T. CSABA főigazgató-helyettes több megbeszélést folytattak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről. így találkozóra került sor a Román Nemzeti Levéltár, Szerbia-Montenegró Szövetségi Levéltára, valamint az Ukrán Köztársaság Állami Levéltári Bizottsága vezetőivel. A korábbi budapesti megbeszélések lezárásaként HENNADI BORIAK, az Ukrán Köztársaság Állami Levéltári Bizottsága elnöke és a MOL főigazgatója együttműködési jegyzőkönyvet írtak alá a kárpátaljai levéltár fondjegyzékének kétnyelvű kiadásáról, és a kapcsolatok további fejlesztéséről. A jegyzőkönyv aláírásán, amelyre az Ukrán Köztársaság bécsi nagykövetségén került sor, jelen volt GORJANAC RADOJKA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztréiuma Levéltári Osztályának vezetője. 76