Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - MÉRLEG - Horváth Zita: Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Dél-nyugat-Dunántúlon / 75–80. o.

gének sérelme nélkül hozzányúlni azokhoz a viszonyokhoz, amelyek tisztán magánjogi jellegűek voltak. De melyik földdarabot bírta a paraszt tisztán a magánjog érvénye alá tartozó bérleti viszony alapján? Ezt még a földesurak sem tudták sokszor eldönteni, nemhogy a paraszt ismerte volna ezt a különbséget, amikor esetleg azért a földért is ugyanazokat a szolgáltatásokat teljesítette. A jobbágyfelszabadítás felújította a parasztság régi sérelmeit, de új problémákat is felvetett, amelyeket részben még nem is sejtettek Pozsonyban." (16.) 1848 tavaszán a Dunántúlon a Vas és Zala megyei parasztok forrongtak leginkább — hasonlóan a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idejéhez — a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztése érdekében. Simonffy a megmozdulások különböző szintjeit tárgyalva megállapítja, hogy fegyveres felkelésre sehol sem került sor. A forrongások okaként két fő szempontot említ: 1) a régi sérelmek orvoslása; 2) a szabad paraszti földtulajdon kiterjesztése, a feudális maradványok felszámolása. Bár a törvény kimondta, hogy az úrbéres földek válnak paraszti tulajdonná, de egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy hol húzódik az úrbéres föld határa. Simonffy példaként említi, hogy a földesúr sokszor majorsági földjének egy részét cenzus fejében kiadta a jobbágyoknak, de előfordult, hogy nemcsak pénzt, hanem termény és/vagy munkajáradékot kért érte, tehát jellege nem tért el az úrbéres földtől. A jobbágy pedig az általa használt föld tulajdonlását követelte. A következőkben részletesen tárgyalja a jobbágyfelszabadítás rendezését, amelynek kapcsán a szerző megállapítja, hogy a feudalizmus hosszú évszázadai során összekuszálódott földesúr-jobbágy viszonyt nem lehetett néhány soros törvénnyel szétválasztani. A végrehajtás részletes szabályozása a forradalom és szabadságharc utáni időre esett, az 1853. március 2-i úrbéri nyílt parancs rendelkezései alapján meginduló birtokrendezési perek során. („A birtokrendezés fogalma a földbirtokviszonyoknak a kapitalista termelés követelményeihez igazodó átalakítását és az ezzel kapcsolatos eljárást jelenti." 25.) A szerző öt csoportra osztva foglalja össze azokat a feladatokat, amelyeket a birtokrendezési eljárás során el kellett végezni. • Az úrbérrendezés (regulatio, restificatio) során az úrbéri birtokállomány terjedelmét és helyét állapították meg. • Az elkülönítés (segregatio) a földesúr és az úrbéresek által közösen használt terület pl.: erdő szétválasztását jelentette. • A tagosítás (tagosztály, összesítés, commarsatio) az egy tulajdonos szétszórtan, több tagban fekvő földjeinek egy vagy kevesebb tagba való összevonása. • Az arányosítás, a közös földterületek — főként nemesi közbirtokosságok — részesedési arányait állapította meg. • A felosztás a közös földterületek résztulajdonosok közötti felosztását jelentette. A fenti rendezési feladatokat kimerítően tárgyalja, kitér azokra a problémákra, amelyek a végrehajtás során felmerültek, pl. a hosszan elhúzódó perekre, vagy éppen az irtás- és maradványföldek kérdésére. A kiegyezés után az 1871. évi LIII. törvénycikk rendezte ismét az 1853. évi császári nyílt parancs rendelkezéseit. Zalában és Somogyban az 1870-es évek elejére a rendezések túlnyomó részben befejeződtek. A szerző részletesen szól az úrbéri perek menetéről a zalai gyakorlat alapján. 78