Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - MÉRLEG - Horváth Zita: Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Dél-nyugat-Dunántúlon / 75–80. o.

legintenzívebben, mindkét megye kereskedelmi központjává vált. Ezek a tények éppen úgy hatottak az úrbériség kérdésére, mint az, hogy pl. Zala megyében jelentős szerepet játszott a kisnemesség, arányuk a megye hat járásában a 10%-ot is meghaladta, 2/3-uk olyan helységben lakott, ahol arányuk több mint 20% volt. A szerző megállapítása szerint Zalában a nem úrbéres helységek túlnyomó többsége ilyen kisnemesi falu volt. Az is fontos a parasztság gazdálkodása szempontjából, hogy a Dunántúlon a polgári korszakban Zala megyében a legalacsonyabb a szántóföld aránya, Somogy megyében valamivel nagyobb. A gazdálkodás minőségét mutatja, hogy Zalában még az 1828. évi adatok szerint is a kétnyomásos gazdálkodás volt az általános, a megye délnyugati részén, főként a Muraközben és a Muravidéken az ugarolás nélküli gazdálkodás. Ezzel szemben Somogy megyében már elterjedt volt a háromnyomásos földművelés. Nagykanizsán, ahol az ipar és a kereskedelem is jelentősebb volt, a két megye kézművesei és kereskedői csak az év egy bizonyos részében folytattak mezőgazdasági tevékenységet. A majorsági gazdálkodás és a tőkés bérleti rendszer a somogyi nagybirtokosok körében elterjedtebb volt mint Zalában. Somogy megye tipikus nagybirtokos megye volt, jelentős birtokos parasztsággal, ezek súlya Zalában kisebb, viszont a törpebirtokosok száma viszonylag magas. Simonffy ezzel összefüggésben megállapítja, hogy Zala megyében a középnemesség a jobbágyfelszabadítás idején kevésbé volt érdekelt a feudális járadék elvesztésében, jövedelmének jelentős része származott az alacsony szintű hagyományos gazdálkodásból. Somogyban a paraszti gazdálkodás színvonala is meghaladta a zalait. A két megye sok tekintetben eltérő jellege ellenére a szerző megállapítja, hogy a kapitalizmus egyenlőtlen területi fejlődése következtében Zala és Somogy is az ország perifériájára szorult, a polgári korban mind a kettőnek megmaradt agrárjellege. A továbbiakban részletesen megvizsgálja a jobbágyfelszabadítás zalai kihirdetését, és összefoglalja hatását a zalai parasztságra. Mivel úgy gondolom, hogy ezen megállapításai rendkívül lényegesek, ezért engedtessék meg, hogy ezeket szó szerint idézzem a szerzőtől: „A nagy paraszti sorsforduló a parasztság különböző jogállású rétegeit másként érintette. Az úrbéresek — telkesek és zsellérek — megszabadultak úrbéri terheiktől, úrbéres földjeik szabad tulajdonosai lettek, ez az egyiknek többet, a másiknak kevesebbet jelentett. De szinte valamennyiüknek volt nem úrbéres jogállású földje is, ezután viszont tovább kellett teljesíteniük a szolgáltatásokat. A majorsági zsellérek helyzete — erre rövidesen kínosan döbbentek rá — változatlan maradt, rájuk a jobbágyfelszabadítás nem vonatkozott. A megye lakosságának egy népes csoportját illetően viszont a jobbágy-felszabadítás süllyedést jelentett: a paraszti sorban élő kisnemesek, a nemesi földön gazdálkodó agilisek elvesztették korábbi kiváltságos helyzetüket. Míg úrbéres társaik megszabadultak a földesúri terhektől, a kisnemesek előtt megjelent a rém, amelyre már az előző években — évtizedekben is félelemmel tekintettek: a közteherviselés, az adófizetés és közmunka kötelezettsége, amint látni fogjuk, a telkes jobbágyok átlagos vagyoni szintje, de még sok esetben az úrbéres zsellér családoké is felülmúlta a kisnemesekét. A zalai kisnemesség a reformkorban a reakció mozgósítható tömegét jelentette, nem véletlen tehát, hogy a kisnemesi falvakban nem az öröm kísérte a jobbágyfelszabadító törvények kihirdetését, hanem többen közülük kitűntek „zabolátlan kitöréseikkel, illetlen magok viseletével", amint ezt pl. Petrikeresztúrról jelentették. Az áprilisi törvények alkotói már Pozsonyban tudták, hogy jelentős paraszti rétegek maradtak ki a jobbágyfelszabadításból, a paraszti kézen fekvő föld egy részére nem vonatkozott a törvény. A liberálisok szemlélete szerint nem lehetett a tulajdon szentsé77