Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - MÉRLEG - Horváth Zita: Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Dél-nyugat-Dunántúlon / 75–80. o.

SIMONFFY EMIL A POLGÁRI FÖLDTULAJDON KIALAKULÁSA ÉS A BIRTOKMEGOSZLÁS DÉLNYUGAT-DUNÁNTÚLON Zalaegerszeg, 2002 (Zalai Gyűjtemény, 55.) 222 p. A Zala Megyei Levéltár hosszú évek óta színvonalas kiadványokkal lép az olvasóközönség elé. Jelen kiadvány megjelenése több szempontból örömteli, elsősorban a témája miatt, másodsorban azért, mert e mü a megíráshoz képest ugyan több mint húsz év csúszással, de megjelent. Simonffy Emil — a Zala Megyei Levéltár korábbi igazgatója — több évtizedes agrártörténeti kutatásainak eredményét tarthatja kezében az olvasó, amiért a szerző 1981ben elnyerte a kandidátusi fokozatot. A 2002-ben megjelent kiadvány az 1981 -ben elkészült disszertáció tartalmilag változatlan kiadása, ezért a szakirodalmi hivatkozások és a levéltári forrásokra történő utalások is az akkori elérhetőséget tükrözik. A bibliográfia és a levéltári utalások pontosítása, illetve a jelen kori elvárásokhoz igazítása a szerkesztő, Foki Ibolya munkáját dicséri. Az agrártörténet és a paraszti társadalomtörténet kutatásának nagy hagyományai vannak Magyarországon. A 18. századi előzmények — Bél Mátyás, Tessedik Sámuel, Berzeviczy Gergely — után már a 19. században megjelent a magyar történetírásban az a nézet, hogy a történettudománynak be kell vonnia érdeklődési körébe a néppel való foglalkozást, a politikatörténet mellett a gazdaságtörténeti kutatások folytatása is elengedhetetlen. Ezen kutatásoknak kívánt publicitást biztosítani az alig több mint egy évtizedet megért Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle a 19. század végén. Képviselőik: Acsády Ignác, Tagányi Károly, hogy csak néhányukat említsem. Ennek ellenére a történetírás súlypontja inkább a politikatörténetre helyeződött, mintegy Werbőczy István szemléletét tükrözve, és nem mutatott túl nagy érdeklődést az álláspontjuk szerint nem a nemzet részét képező parasztság iránt. A két világháború közötti történetírásban a Domanovszky Sándor nevéhez köthető és általa elindított uradalomtörténeti kutatások jelentették szinte az egyedüli törekvést a jobbágyi társadalom kutatására. Ekkor kezdte történetírói pályáját Szabó István, aki a második világháborút követően a Debreceni Egyetemen tanított, tanítványokat gyűjtött maga köré, akik továbbvitték mesterük munkásságát. Simonffy Emil is közéjük tartozott. Cikkein, tanulmányain és a jelen munkán is érződik Szabó István hatása. Simonffy Emil rendkívüli szorgalommal, munkabírással gyűjtötte a forrásokat és kellő kritikával kezelte azokat, a forrásokból nyert adatokat összevetette a szakirodalommal, illetve finomította, pontosította a szakirodalom, különösen a nagy összefoglalók általánosításra hajlamos értékítéleteit. Ezen műve ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire fontosak a kisebb területre, régióra, megyére stb. vonatkozó kutatások, és hogy ezek nélkül ismereteink egy adott korszakról, témáról sokszor a közhelyek, az általánosítások, és az egyszer leírt, aztán toposszá váló tételeken nyugodnak. Különösen igaz ez a parasztságra, a parasztság történetének kutatására. Még ma, 2003ban is „hiányszakmának" tűnik a paraszti társadalom kutatása, a forráspublikációktól kezdve a monográfiákig. Az 1945 utáni történetírás kedvelt témája volt a „népnyúzó földesurak által sanyargatott, elnyomott jobbágyi társadalom" történetének kutatása. Kezdetben — főként az I950-es években — ideológiai alapon, de legalább kutatták. Az 1960-as, '70-es évektől 75