Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Glück Jenő: A gyulafehérvári izraelita hitközség története / 34–44. o.

A zsidó öntudat megnyilvánulása volt csatlakozásuk az Aliance Israelite Universelle tevékenységéhez. E szervezet felvállalta a világ zsidósága társadalmi és kulturális érdekeinek védelmét és az antiszemitizmussal való szembenállást. Adataink szerint a gyulafehérvári hitközség 1877 és 1895 között folyósította tagdíját a bécsi központon keresztül. A hitközség 1901-ben úgy döntött, hogy megmarad az korábbi években a palesztinai szegény zsidók számára folyósított adományok szintjén, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal a 19. század eleje óta biztosított. Hasonló feladattal bízták meg 1910ben Fischer főrabbit, aki Jeruzsálemben felkereste a 19. század második felében alakult erdélyi „kollelt", amelyet Erdélyből elszármazott vallásos izraeliták alapítottak. A középkor szomorú örökségeként a vérvád a 19. század végén Garamkisszőllősön bukkant fel. Az ottani izraeliták egy csoportját azzal gyanúsították, hogy meggyilkoltak egy személyt, vérének rituális célra való felhasználása érdekében. Az antiszemitizmus e primitív megnyilvánulása nyomán sorra kerülő törvényszéki eljárás keretében Guth Soma ügyvéd sikeresen védte meg az ártatlan vádlottakat. A gyulafehérvári hitközség üdvözlő levélben méltatta az ügyvéd munkáját. Gyulafehérváron 1897 után éreztette hatását az Erdélyben jelentkező cionista mozgalom, amelynek élén a balázsfalvi Rónai János állt, aki részt vett az első cionista kongresszuson is (1897). Nézeteit a magyarországi cionisták nagy többségéhez hasonlóan összeegyeztette a magyar hazafisággal és a palesztinai kivándorlást elsősorban az emancipációt nélkülöző oroszországi és romániai hitsorsosainak szánta. Ugyanakkor a gyulafehérvári hitközség többsége a jelek szerint elhatárolta magát a cionizmustól, amit bizonyít az a tény is, hogy 1910-ben nem szavaztak meg segélyt a palesztinai kivándorlást támogató cionista Nemzeti Alapra. Ez az alapállás azonban nem akadályozta meg, hogy 1915-ben a Chevra-Kadosa adományokat gyűjtsön a hatalomra jutott „ifjútörökök" nacionalista kormányzata által nyomorba taszított palesztinai izraeliták számára. Újabb kétségbeesett felhívás késztette adakozásra Bécsen keresztül a hitközséget a Safetben élő évezredes hitközség mintegy 500 éhezője megmentésére. A levéltárban nem maradtak fenn pontos kimutatások az első világháború keretében kifejtett erőfeszítésekre. Csupán egy 1918 februárjából származó szűkszavú jelentés jelzi, hogy az adófizető tagság több mint egyharmada a harctéren teljesített szolgálatot. A felekezeti iskola épületét 1915-1916-ban időlegesen a hadikórház rendelkezésére bocsátották, amelyben Nathan Ábrahám hitközségi orvos is tevékenykedett. Az ágyak száma 13 volt, ez később valószínűleg növekedett. 1916-ban a román hadüzenet után az erdélyi szélekről Gyulafehévár vidékére érkező menekültek segélyezéséről is gondoskodtak. Pozitív választ adtak 1918-ban a csíkszeredai hitközség kérésére, amely segítséget kért a háborúban megrongálódott intézményeinek újjáépítésére. Az iskoláról — irattára pusztulása miatt — pontosabb adatokról csupán a hitközség határozataiból értesülünk. Az első jelentős esemény a Friedmann főrabbi kezdeményezése nyomán 1874-ben felépített, akkor modernnek számító iskolaépület volt, amely tornateremmel is rendelkezett. A tanmenet 1868 után igazodott a magyar állami iskolákéhoz, beleértve a számtant, fizikát és kémiát. Oktatták a magyar, a német és a héber nyelvet. Ez utóbbi összefonódott a hitoktatók működésével. Az iskola általában négy osztállyal működött, a hitközség költségvetése azonban csupán két tanító javadalmazását tudta biztosítani. Szigorúan megkívánták a tanítók 38