Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - MÉRLEG - Horváth Richárd: Tóth Krisztina: A Palásthy család levéltára 1256–1847. (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára évkönyvei, 7.) Esztergom, 2001. / 53–56. o.

ezen gyakorlat figyelembevételével a 311. és 312. regeszta (iktatóparancs és adománylevél) logikai sorrendje fordítva lenne helyes. A 46. regeszta pestújhegyi várnagyát is érdemes lett volna (az indexben is) budai várnagyként azonosítani. Ez az adat egyébként a budai vár tisztségviselőinek egyik legkorábbi okleveles említése! Hasonlóképp apró figyelmetlenségből fakadhat, hogy Nádasdy Tamás nádor (15541562) 1505-ből származó oklevél kiadójaként tűnik föl (305. reg.). A regeszták megszövegezése könnyed, jól értelmezhető. Ugyanakkor sajnos találkozhatunk kisebb pontatlanságokkal. Ezek nagyobb része sajtóhibákból fakad (pl. Ramispalmarum helyett Ramnispalmarum: 358. reg., carnifex helyett camificens: 212. reg.), de egy-két fogalmi nehézségre is akadhatunk (pl. inquilinus azonosítása zsellér helyett jobbágyként (326. reg.), Sclavus szláv, vagy a középkori latinságban tót helyett szolgaként való azonosítása). Végül az apparátusokról kell szót ejtenünk. Kutatási segédlettől, levéltári regesztasorozattól nem feltétlenül elvárás, hogy az egyes iratok kiadási helyét — sokszor pedig a bemutatott gyűjteményben csak másolatban megtalálható oklevél eredetijét, DL számmal ellátva — is megjelöljék. Erre itt sor került, amit feltétlenül üdvözölnünk kell, s követendő példaként érdemes megjegyeznünk. Ám a következetesség csorbát szenvedett. Amíg pl. az eredeti Arpád-kovi oklevelek esetében a Szentpétery-fé\e kritikai jegyzék (ún. RA) számait megtalálhatjuk, addig a 370. sorszám feletti újkori másolatoknál már nem (ha pedig az itt szereplő hét királyi oklevél egyike sem lenne ismert, akkor ezt föltétlenül érdemes lett volna külön is megjelölni). Igaz, hogy a bevezetőből megtudjuk: nem volt cél minden egyes kiadási hely feltüntetése, de a felsorolt kiadások (Anjou-kori Oklevéltár, Regesta Diplomatica nec non epistolaria Slovaciae) összes előfordulását sem lelhetjük fel (pl.: 382. reg., 383. reg., 401. reg.). Végezetül sajnálattal kell megállapítani, hogy a regeszták bevezetőjét záró, és a forráskiadványokat feltüntető listában az egyes munkák bibliográfiai leírása meglehetősen pontatlanra sikerült (kötetszámok, kiadási helyek, szerkesztők hiányoznak), ami pedig egy segédlet esetében — ami nem csak a szűkebb szakma használatára készül — fontos elvárás lenne, hisz nem szakmabeliek kevésbé járatosak a hazai forráskiadványok igencsak szövevényes kérdéskörében. Befejezésül azonban le kell szögeznünk: minden fenti megjegyzésünk figyelembevétele mellett is egy igen hasznos és fontos munkával szaporodott a honi középkori iratanyagot feltáró és bemutató munkák sorozata, ráadásul az újszerű közlési mód: a családi levéltár teljes iratlajstroma regeszta-függelékkel ellátva, az eddigi magyarországi gyakorlatban egyedülálló és követendő példaként szolgálhat.

6 Az pedig csak külön emeli a kötet értékét, hogy további bizonyítéka a vidéki levéltárakban folyó, középkori iratanyaggal kapcsolatos, magas színvonalú feltáró munkáknak. Horváth Richárd 6 Metódusában e megoldáshoz (iratlajstrom+regeszták) legközelebb az osztrák-német kiadásban megjelenő III. Frigyes-regesztasorozat kötetei állnak. Pl.: Regesten Kaiser Friedrichs III. (1440-1493) nach Archíven und Bibliotheken geordnet herausgegeben von HElNRICH KOLLER. Heft 8. Die Urkunden und Briefe aus den Archíven der Regierungsbezirke Darmstadt und Giessen bearbeiteí von DlETER RÜBSAMEN. WienKöln, 1993. (iratlajstrom: 29-47., regeszták: 48-326.) 56