Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - MÉRLEG - Horváth Richárd: Tóth Krisztina: A Palásthy család levéltára 1256–1847. (Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára évkönyvei, 7.) Esztergom, 2001. / 53–56. o.

azóta feltárt — a kötet tanúsága szerint közel nyolcvan db — újabb szövegekkel kiegészítve közrebocsátani. Ha pedig inkább a regionális-helyi kutatóközönség érdeklődését van hivatva kielégíteni, a recenzens véleménye szerint a latin nyelvű iratok rövidebb-hosszabb magyar nyelvű összefoglalóinak kiadása kellő mélységű kommentár és metodikai segítség mellékelése nélkül nem biztos, hogy elégséges és hosszú távon talán a történeti tudat, történészi „mesterség" színvonalának csökkenéséhez vezethet.

5 Arról nem is szólva, hogy az anyanyelvű regeszták külföldi érdeklődők számára — se levéltár esetében ilyenekre bizton lehet számítani — kevéssé használhatóak. Némi bizonytalanságot tapinthatunk ki a regeszták megformázásában is. Nem dönthető el, hogy a szerző a középkori oklevelek magyar nyelvű összefoglalásakor általánosan alkalmazott két megoldás (regeszta vagy kivonat) közül melyiket szerette volna megvalósítani. A formátum megválasztása egyáltalán nem mellékes, hisz eltérő koncepciót és felhasználhatóságot takar. E sorok írójának —bizonnyal vitatható — elgondolása szerint ugyanis a regeszta mint klasszikus levéltári segédlet-forma (annak is a legmagasabb foka) célja nem több mint a keresett irat egy-két kiemelkedő fontosságú adatának egyértelmű azonosítása a kutató számára, ennélfogva az eredeti forrás felhasználását, megtekintését semmiképp sem pótolhatja. Ezzel szemben a kivonat az eredeti forrás részleges vagy teljes pótlását igyekszik megvalósítani az abban fellelhető összes információ közreadása útján. A tárgyalt munkában mindkét megoldásra bőségesen találhatunk példákat (pl.: regeszta: 30., 162., 200., 329., ugyanakkor egészen részletes, kivonat pl.: 80., 97., 144., 186., 209.) Ezzel szemben a címlapon szereplő Kutatási segédlet megjegyzés a regeszta-formátumot kívánná meg, és az apparátusok kidolgozottsága is ezt támasztaná alá. A formától azonban forduljunk a tartalom irányába. A kötetben 417 regeszta szerepel, amelyből 370 a levéltár törzsanyagát, míg 47 a levéltár 18. és 19. századi másolatban fönnmaradt középkori szövegeit közli. A törzsanyag 370 szövegéből mintegy 170 kiadatlan, ám a tartalmi átiratok és említések figyelembevételével ez a szám mintegy 60-80-ra csökken, azaz a kötetben szereplő oklevelek hozzávetőlegesen 20%-a eleddig nyomtatott segédletben vagy forráskiadványban közöletlen volt. Ekként tehát e szövegeket feltétlenül nyereségnek kell tekintenünk. A kötet regesztáiról általánosságban elmondható: kellően tájékoztatnak az egyes oklevelekben foglaltakról, segítségükkel az iratanyagban igen könnyű tájékozódnunk. Néhány apró pontatlanságot azonban föltétlenül meg kell említenünk, amelyek természetesen a munka használhatóságát cseppet sem befolyásolják. A perhalasztó és idézőlevelek regesztáinál több esetben félreérthető fogalmazással találkozhatunk. Ez esetekben ugyanis az itt szereplő oktávális idézés egy-egy idő-intervallumot takar, és nem konkrét napot (azaz a Mihály napi oktáva nem okt. 6-át jelenti, hanem a hatodikát követő ítélkezési időszakot, amely az ügyek számától függően eltérő hosszúságú lehetett). A 118. regesztában átírva szereplő oklevelet az általános regesztázási elveknek megfelelően külön egységként hasznosabb lett volna felvenni, mint ahogy ugyancsak 5 E kérdés több évtizedes előzményekkel rendelkezik. Mályusz Elemér nyomán hasonló megfontolásokkal találkozhatunk SÓLYMOS) LÁSZLÓNAK a Zsigmondkor! Oklevéltárról (Levéltári Közlemények, 67. [1996] 162.), illetve SZOVÁK KORNÉLNAK az Erdélyi Okmánytárról írott ismertetéseiben is (Századok, 133. [1999] 191.) 55