Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - MÉRLEG - Márfi Attila: "Múltunk építőkövei...". Szerkesztette Csurgai Horváth József, Kovács Eleonóra. Székesfehérvár, 2001. / 54–59. o.

„MÚLTUNK ÉPÍTŐKÖVEI..." Szerkesztette: CSURGAI HORVÁTH JÓZSEF-KOVÁCS ELEONÓRA Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára Székesfehérvár, 2001. 154 p. 2001-ben jelent meg az ALCOA Alapítvány támogatásával és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára kiadásában a Múltunk építőkövei c. reprezentatív kötet. Az igényes tipográfiával készült kiadvány jól reprezentálja azt a történelmi tényt, hogy Székesfehérvár és a történelmi Magyarország sorsa évszázadokon át szorosan összefonódott egymással. A millennium tiszteletére megjelentetett könyv színvonalas tanulmányai a magyar történelem és a város története szempontjából értékes és új tudományos ismeretekkel szolgálnak. A kiadvány alapjául azoknak a történeti konferenciáknak az előadásai szolgálnak, amelyeket sorozatosan szervezett az 1992-ben újjáalakult városi levéltár. Az első ilyen tanácskozást 1993-ban tartották Diploma Leopoldinum címmel, majd sorra következtek az országos szintű konferenciák, mint A Szent István által épített bazilika mint szakrális hely (1996), Az államálmodó Géza nagyfejedelem (1997), és vele párhuzamosan az Aranybulla kiadásának 775. évfordulójára megtartott tanácskozás, valamint az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc helyi eseményeit tárgyaló tudományos ülések. Ezzel egy időben indították el a pénzügytörténeti konferencia-sorozatot is, amelynek első két tanácskozása az Árpád-kortól a /?a£ócz/-szabadságharcig tárgyalta a magyar pénztörténetet. E konferenciák anyagából történt igényes válogatás eredménye e mostani kiadvány, amely három fő tematikát ölel fel. Az első a magyar államalapítással kapcsolatos tanulmányokat tartalmazza, míg a második szerkezeti egységben már az Árpád-korra], pontosabban az Aranybulla megjelenésével összefüggő államjogi és társadalomtörténeti értekezések olvashatók. Végül az 1998-ban elkezdődő pénzügytörténeti konferenciák előadásaiból két színvonalas tanulmány zárja a kötetet. E történeti korokat reprezentáló tanulmányokat két összefoglaló jellegű szintézis vezeti be: Elsőként Kovács Eleonóra írását említjük, aki az Előszóban arra vállalkozott, hogy a kötetről, és az annak szellemi előkészítéseként is felfogható várostörténeti kiadványokról, továbbá a történeti konferenciákról átfogó képet adjon. Ezt követően Csurgai Horváth József Várostörténetírás, „múltidézés" Székesfehérvárott c. átfogó tanulmányában a megye és a megyeszékhely helytörténetírását mutatja be. A Mohács előtti korszakra vonatkoztatva a koronázó város káptalanjának az államigazgatásban és az írásbeliség elterjedésében betöltött szerepét emeli, olyan jeles egyéniségek munkásságán keresztül, mint Ákos őrkanonok, a hun-magyar krónika megalkotója, Kálti Márk, a Képes Krónika szerzője, Kálmáncsehi Domonkos nagyprépost, Mátyás király bizalmasa és két jeles humanista írástudó, Nagylucsei Dóczi Orbán és Oláh Miklós. A hódoltság után csak a 19. sz. második felében kezdett feléledni a történetírás, amit Tagyosi Csapó Kálmán Székes-fehérvár története c, 1861-ben kiadott munkája fémjelez elsőként. A városi történetírás a 19. században napilapokban, később már folyóiratokban kapott lehetőséget, mint az egy évet megélt Közlemények Dunántúl Történetéhez (1911) és a két évtizeddel később életre keltett Székesfehérvári Szemle. A 54