Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - DOKUMENTUM - Cserna Anna: A kedves "Oncli": Szeniczey Cecília visszaemlékezése Deák Ferencről, 1903 / 29–41. o.

Míg gyermekek voltunk, tehát ezen időre vacatiot kaptunk, hogy mindig körülötte lehessünk. Ha szép idő volt, ugy rendesen már 9 órakor reggel, nevelőnénk kíséretében 0 véle sétálni. Legkedvenczebb séta helye volt atyám szőleje. Hol az ős diófák alá letelepedett, és bő kabátja zsebjeiböl, mindenféle fajta és nagyságú zsebkéseket, és külömböző fadarabokat szedett elő, és elkezdett faragcsálni. Majd kis késeket, majd kulcsokat, majd kis kereszteket faragott azokból. Melyekkel azután, ugy barátait mint minket is megajándékozott. Igen gyakran a legfurabb napban, csak az ebéd idejére tértünk vissza, ami minket néha kitikasztott; de mintha a nap heve őtet nem lohasztotta volna, mert Ő mindig azzal az Ő határozott, erőteljes, egyforma lépéssel haladt előre és üdén, jó hangulatban tért vissza. Minthogy napjában csak egyszer evett — délben — tehát rendesen igen jó étvágyai költötte el ebédjét. Előtte mindig egy üveg tálacskában, valami compót, a legfinomabb befőtt gyümölcsökkel megrakva állt, mert orvosilag volt nékie rendelve, hogy evés közben azokból is szedegessen. O szerette a jó ételeket, de inkább az erőteljes magyar kosztot mint a francia piquant"

8 ételeket, de azért a finom halakat és előételeket sem vetette meg. Nálunk rendesen nagy gond forditatott a főzésre, anyám maga is igen értett hozzá, tehát lehet gondolni, hogy ilyenkor, még hatványozott gond forditatott a konyhára. Ha egyik vagy másik étel nékie nagyon ízlett, rendesen megkérdezte, hogy az miként lesz elkészítve, és viszont 0 is tudta, minden féle, régi ma már divatból kiment, ételek elkészítése módját elmondani. Elbeszélte, hogy egyszer midőn (ha jól emlékezem) Csányiéknál

29 volt látogatóban épen Saint-Helén báróné, ki azon jeles szakács könyvet irta, és ott volt, és az felajánlotta, hogy Deák bácsi kedvéért Ő főz egy ebédet, amit Deák bácsi nagy örömmel és köszönettel el is fogadott. És anyi évek múlva, még mindig visszaemlékezett, hogy az mily kitűnő egy ebéd volt. De hogy visszatérjek, reggeli kirándulásainkra — azok a mi, valóságos gyönyörűségünkre szolgáltak. Mert a mi kedves Deák bácsink zsebjei nem csak késeket és fadarabokat rejtettek magukban, hanem meg voltak azok rakva a mi számunkra is, mindenféle czukrocskákkal, narancsokkal, czukros mogyoró is mandulával, melyeket ő addig míg mi másfelé játszadoztunk, elszórt a gyepben, a narancsokkal pedig a vinczellér segítségével egy egy alacsonyabb körte vagy alma fát feldíszített, és midőn mi visszatértünk hozzá, és ujjongva láttuk a meglepetést, akkor ő oly kedvteléssel nézte a mi örömünket, és fürgeségünket, a melyei a fát koppasztottuk és a gyepbül az elszórt édességet szedegettük. Deák bátyánk, egy áltálján nagyon szeretett a szabadban időzni. Ha kedvezőtlen idő miatt sétáinkban meg lettünk akadályozva, ugy a folyosónkon, egy fehérre festett fa pad állt, akkor szivarjával szájában — mert majd nem folyton szivarozott — ott telepedett le, és estefelé pedig szederfánk alá az udvarban. Néha labdázott velünk is nagy tréfát tett nékie, ha keményen megdobott bennünket; és aki fájdalmában fel nem szisszent az, az napra kedvencze lett, mert ő azt szerette látni, ha a gyermek nem kényeskedett, és a testi szenvedéseket is bátran eltűrte. Emlékezem, hogy egyszer kezemet ujjaival át kulcsolta, és ott, ahol ültünk, a kezemet, mint egy észrevétlenül a falhoz ütögette, én csak hagytam és mit sem szóltam, Ő mindig erősebben ütögette oda; egyszer csak azt kérdezi „No kis leány még nem fáj?" Nem — volt feleletem. Arra megnézi kezemet, és látja, hogy a bőr már jol le volt horzsolva. „No te azután egy igazi spártai leány vagy" monda — és homlokon csókolt. Este néha, Ákos és Géza öcséimmel malmozott vagy ostablázott,

30 de még jobb szeretett egyiknek gibiczelni, és az nagy tréfát csinált nékie, ha azután az ő párt fogoltja, a másikat lefőzte, mert ő ujjaival az ostablán dobolt, és ez által jelezte, hogy az, merre csinálja a húzásokat, még erős, csípős, pikáns Csány László (1790-1849) ifjúkori barát, kehidai birtokszomszéd, az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc kormánybiztosa. társasjáték 35