Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 3. szám - Körmendy Lajos: Mentalitás és identitás, levéltárak és társadalom – közép-európai példák / 9–21. o.

A civil közösségekről külön érdemes szólnunk több okból is kifolyólag. Demokratikus államokban a civil közösségek önkéntes alapon jönnek létre és szabadon tevékenykedhetnek. Az önkéntességet azért érdemes hangsúlyozni, mert ez azt jelenti, hogy a tagok önként korlátozzák az egyéni érdekeiket, ez pedig a legbiztosabb indikátora az egyén közösséghez való pozitív viszonyának. A civil közösségek egyébként a polgári társadalom fejlődésének termékei. A közép-európai országokban viszont a polgári fejlődés nem volt teljes — bár természetesen vannak különbségek a régió országai között —, ezért a civil közösségeknek nincs olyan hagyománya, mint általában a nyugati országokban. A legfontosabb levéltári civil szervezetek az egyesületek. Az egyesületeknek kiemelt szerepük van a mentalitás és identitás formálásában és karbantartásában. A levéltári munkaközösségek önmagukban nem teszik lehetővé egy általános szakmai mentalitás vagy identitás kifejlődését, ehhez általában kicsik de mindenképpen lokálisak, ez vonatkozik olyan nagy szervezetekre is, mint pl. a nemzeti levéltárak. Az egyesületek több munkaközösséget átfogó szervezetek, ezért sokkal jobban megtestesítik az együvé tartozást. Nem vonatkoztathatunk el az egyesületi munkától: a szakmai munkacsoportok, konferenciák vagy éppen kirándulások nemcsak fórumot biztosítanak a közös tevékenységhez, de olyan konkrét közösségi élményt nyújtanak, amelyek semmivel sem pótolhatók. A civil szervezeteknek van egy másik fontos szerepük is: ha kellően erősek, akkor különböző társadalmi szinteken képviselhetik az egyéni és csoportérdekek fölé helyezett szakmai érdekeket, sőt meg is tudják védeni a tagjaikat a mohó politikától. KözépEurópában a '80-as és '90-es évek fordulóján, a demokratizálási folyamat kezdetén társadalomkutatók figyelmeztettek arra, hogy a civil szervezetek túlságosan gyengék, félő, hogy a politika rájuk telepszik. A jóslat sajnos bevált, ennek számos jelét láttam Magyarországon. Civil szervezetek keresték politikai pártok kegyeit, programjaik politikai töltéseket kaptak, esetleg politikai nézetek mentén osztódtak, sőt sok olyan eset is volt, amikor politikai pártok ál-civil szervezeteket alapítottak, hogy azokat a céljaikra felhasználják. A Magyar Levéltárosok Egyesületében szerencsére nem így alakult a helyzet. Volt ugyan egy rövid periódus, a '90-es évek első felében, amikor abszolút szakmai kérdések itt is politikai felhangot kaptak, de ezután a civil szemlélet megerősödött, és a szervezet fokozatosan depolitizálódott. * * * Dolgozatomat azzal kezdtem, hogy a levéltárosok nem foglalkoznak a mentalitás és identitás kérdéseivel, a társadalom és a levéltár közötti viszonnyal. Pedig minden ország levéltárosi közösségének erkölcsi kötelessége és jól felfogott érdeke lenne, hogy önmagát „megismerje", és a környezetének hatásmechanizmusait megértse. Negyedszázada figyelem a nemzetközi levéltári élet változásait. Ezen idő alatt láttam egyes országok gyors szakmai fejlődését, mások stagnálását, megint mások hanyatlását. Tapasztalatom szerint a fejlődés, stagnálás vagy hanyatlás jelei viszonylag gyorsan tetten érhetők a levéltárosi közösség gondolkodásában. Elég figyelni az egyesületi rendezvények vitáit, olvasni a szakmai folyóiratok cikkeit, látni a nemzetközi szerepléseket. Ha a közösség tudatában van a társadalmi mechanizmusnak és ismeri önmagát, akkor krízisek esetén 20