Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 3. szám - Körmendy Lajos: Mentalitás és identitás, levéltárak és társadalom – közép-európai példák / 9–21. o.

visszarendeződés csak azért volt lehetséges, mert a levéltárosok kiegyeztek az új, helyi hatalommal.

14 Ez utóbbi a kezdetekben nemigen tudott mit kezdeni a levéltárakkal, de pár év alatt megtalálta a megfelelő szerepet számukra: részt venni a lokális imázs (bizonyos szempontból: identitás) kialakításában. A levéltárosoknak kapóra jött az „ajánlat", és cselekedtek: minden évben megtartották a levéltári napokat, ahol szinte kizárólag helytörténeti előadások hangzottak el, minden évben megjelentek a szintén helytörténeti tanulmányokat tartalmazó levéltári évkönyvek. (Levéltári segédleteket viszont évtizedekig nem publikáltak.) Hogy ki volt a kezdeményező fél, ezt nehéz kideríteni, de nem is fontos, a lényeg az, hogy mindkét félnek érdeke volt a helyzet fenntartása — egészen addig, amíg a szakmai problémák és az új társadalmi igények azt tarthatatlanná nem tették. Ha egy évtizedekig fennálló és lényegében állandó hatalmi viszonyrendszer hirtelen megváltozik, akkor komoly mentális zavar keletkezhet a levéltárosi közösségben. Ez történt Közép-Európában a demokratikus változások után. Pl. az informális, hatalmi (és többnyire íratlan) szabályok háttérbe szorultak és ezután mindent jogszabályok alapján kellett megítélni. Erre egy példa: Magyarországon a kommunista rendszer alatt kettős levéltári kutatási szabályozás volt érvényben: egy publikus, rövid, elnagyolt és megengedő jogszabály, valamint egy belső, nem nyilvános, részletes és nagyon szigorú. Természetesen ez utóbbi volt a döntő. A demokratikus változások óta csak a hatályos jogszabályok a mérvadók. A jogállamiságnak van egy másik aspektusa is: a jogszabályok jobban védik a levéltárosokat a hatalommal szemben, mint ahogy az a diktatúrában volt. Más, régióbeli országokról e tekintetben nincs hiteles információm, de Magyarországon a levéltárosok meglepően gyorsan alkalmazkodtak az új demokratikus viszonyokhoz. Ebben bizonyára szerepet játszott az a fentebb már említett tény, hogy itt egy ún. puha diktatúra volt, a demokrácia és a jogállamiság egyes elemei már léteztek és működtek a '70-es évek óta. 3.5. A közösséghez való viszony Az előbbiekben az individualizmus kapcsán már esett szó a közösségekről, nem véletlenül, hiszen e két fogalom ellentétpárt alkot, így értelemszerűen a közösség az individum rovására fejlődik és vice versa. Azért kell külön beszélnünk a közösségekről, mert a levéltárosi mentalitás és identitás csak közösségben létezhet. Másképpen fogalmazva: közösségi attribútumok. A levéltáros hivatás — mint minden bonyolult és összetett munkát reprezentáló foglalkozás — egyébként is csak közösségben gyakorolható. A levéltáros hivatás szempontjából legfontosabb közösség maga a levéltári munkahelyi munkaközösség. Nem mindegy, hogy e közösség tagjai mennyire tudnak együttműködni, egyéni érdekeiket mennyire hajlandók alárendelni a közös célnak. Rendkívül fontos, bár nehezen megragadható a levéltárosi közösség kohéziós ereje, amelynek legfontosabb összetevői a szolidaritás és a szakmai érdeklődés. 4 A helyi hatalom általában a megyei adminisztráció volt. Természetesen az folyamat nem tudatosan zajlott le, és a „kiegyezést" senki sem deklarálta. 19