Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 2. szám - MÉRLEG - Márfi Attila: A Kalocsai Érseki Levéltár. Levéltárismertető. Szer.: Lakatos Adél, Lakatos Andor, Szabó Attila. Kalocsa, 2002. / 72–76. o.

h) plébániák, plébánosok, kántorok szerződései, tizedügyek, leltárak, búcsúk, templomépítés, patronatus, végrendeletek és szerzetesrendek ügyei Az időközben vezetett levéltári segédletek is ezt az irattározási rendszert követték. A 18. sz. végén Kollonich László érsek hivatali működésének idején rátértek egy harmadik, s egyben egyszerűbb iratkezelési rendszerre, amelynek értelmében megszüntették az általános kútfőket, helyettük az egyedi kútfőket alkalmazva, amely új rendszerben az eligazodást a segédletek nyújtották. 1815-ben eztán újabb reformot vezettek be, amivel megkezdődött a jegyzökönyvek iktatókönyvvé válásának több évtizedes folyamata. Ugyanakkor az iratok megjelöléseként a változó alapszámos rendszert vezették be, aminek értelmében az utolsóként keletkezett iratiktatószám jelentette az alapszámot. Végül a már említett Haynald érsek nevéhez fűződik a polgári korszakban a sorszámos iktatási rendszer alkalmazása. Ekkor különítették el egymástól a különböző szervek jegyzőkönyvi tételsorozatait az ügyiratoktól: ezek külön nyilvántartásba kerültek. Ennek a rendszernek egyenes következménye volt a mutatókönyvek használata. Végezetül az időközben kialakult állagok, sorozatok és tételek rendszerén alapulva alakult ki a ma is érvényben lévő irattározási rendszer. A szerző hasonló részletességgel tárgyalja az időközben nemcsak szerkezetében, de mennyiségében is változó irategyüttesek elhelyezésének problémakörét is. A kezdeti időszakban valószínűleg az érseki kastély konzisztóriumában tartották a forrásokat, majd a Nagy szeminárium épületében. A 19. sz. elején az érseki palotában kialakított konzisztóriumi terem mellett volt a levéltár mint önálló hivatal. Később a Helynöki Hivatal felé terjeszkedett az archívum, majd a polgári korszakban is újabb irodahelyiségeket kapott. Ettől függetlenül a növekvő mennyiségű iratok elhelyezése folyamatosan gondot okozott a 20. sz. első felében, ekkor már a padláson és a pincében is tároltak forrásokat. 1947-ben oldódtak meg az Érseki Levéltár elhelyezési gondjai azzal, hogy az eddigi tanácstermet átalakították, és ezzel a földszinti „nagylevéltár" elnyerte végleges szerkezetét és helyét. E részletes ismertetést követi a kötetben a Kalocsai Érseki Levéltár repertóriumszintü, rendkívül részletes ismertetése mindhárom szerkesztő tolmácsolásában. Az ismertető az Érseki Levéltár forrásait alkotó három nagy szerkezeti (szervezeti) egység függvényében elemzi: a Kalocsai Érseki Hivatal, a Kalocsai Érseki Főszentszék és a Kalocsai Főegyházmegyei Tanfelügyelőség iratsorozatait tematikus bemutatásban. Mind a három fő szerkezeti (hivatali-szervezeti) egységet további alfejezetekre tagolva taglalják a szerkesztők. A Kalocsai Érseki Hivatal iratsorozatait az alábbi fondokra, illetve állagokra, sorozatokra felosztva ismertetik: Egyházkormányzati iratok, Plébániai iratok, Perszonális iratok, Anyakönyvek és a Kéziratos kötetek (jegyzőkönyvek, rendeletek-leiratok, segédletek, vegyes kötetek, pénztárnaplók). Az ehhez a fondhoz tartozó iratsorozatok ismertetésének főbb módszertani alapvetései a következők (amely módszertani elvek természetesen a többi szervezet állagainak közlésmódjára is vonatkoznak). A repertóriumszerű ismertető közli minden egyes állag címét és névváltozatát és az úgynevezett „iratrokonságát" is. Itt a különböző latin elnevezések feltüntetése mellett a magyar tematikai meghatározást, illetve az úgynevezett keresési fogalmat is feltüntetik. A sorozatok terjedelme és évköre mellett a források nyelvét is ismertetik, többnyire azt is megjelölve, hogy adott nyelv meddig volt 74