Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - HÍREK - Horváth J. András: Levéltári Napok Budapesten / 85–90. o.

Káinoki Kis Tamás (MOL) Herzog Józsefnek, az Országos Levéltár egykori főigazgatójának emlékét idézte. Az íráskészséggel is megáldott levéltárosok ritka fajtájából való Herzog számára a Kamara hivataltörténetének felvázolása nyújtott lehetőséget a levéltárosi-hivatalnoki ideálportré felvázolására. Herzog különféle megnyilvánulásaiban nem győzte hangsúlyozni levéltár és irattár szétválasztásának szükséges voltát. Embersége, szelídsége meghatározó vonásai voltak személyiségének, aki számára komoly próbatételt jelentett a Csánki Dezső eltávolítása, majd rehabilitálása körüli időszak. A szakma kisebbségéhez tartozott abban az értelemben is, hogy nem küzdött identitászavarral: egyértelműen levéltárosnak tekintette magát. Szakmai kérdésekben is igen eltökélt volt: elődeinél ui. egyöntetűbben helyezkedett a proveniencia elvére. 1934. évi főigazgatói kinevezését követően általános leltár elkészítését vette tervbe; széles körű rendezési munkálatokat végeztetett, és fölvetette egy általános tematikus mutató kialakításának tervét is. Hivatali elfoglaltságait a Magyar Nemzeti Múzeum alelnöki teendői is növelték. Az ő vezetése alatt kezdte levéltári pályafutását többek között Bakács István, Ember Győző, Wellmann Imre. A konferencia második, a határokon túli vonatkozásokról szóló részében az első két előadás a történeti Magyarország határain is túlra tekintett. Fazekas István (Bécs, levéltári delegátus) az 1841 és 1918 között a Haus-, Hof- und Staatsarchivban, és a Hofkammer archívban alkalmazott magyar levéltárosok ottani szakmai tevékenységével, hivatali előmenetelével, a bécsi tudományos és hivatali életben elfoglalt helyével foglalkozott. Röviden vázolta a különféle birodalmi kormányszervekben a 18. századtól megfordult magyarok — sokszor családi és társadalmi kapcsolatokra alapozódó — ottani működésének főbb jellemzőit. Az első magyar levéltáros a HHSt-ban 1841-től tevékenykedő Gévay Antal volt. 1867 után a közös minisztériumok felügyelete alá kerültek a levéltárak, ahol magyarokat is alkalmazni kellett, sőt 1892 után az egyik aligazgatói posztot szabályszerűen magyarok töltötték be. Ezek nyomán került az említett intézménybe Károlyi Árpád, majd Győri Árpád, Stokka Tankréd, Szekfü Gyula és Vörnle János. A Hofkammerarchivba is kerültek magyarok: Thallóczy Lajos, aki 1885 és 1916 között annak igazgatója is volt, és Kállay Béni közös pénzügyminisztersége alatt egyéb, balkáni ügyekben is intézkedett, valamint Eckhardt Ferenc. A Kriegsarchivba azonban — jellemző módon — honfitársaink nem nyertek bebocsátást. Ebben az időben Bécsben levéltárosnak lenni anyagi biztonságot, az itthoni helyzetnél vagy az egyetemi tanárságnál elsősorban magasabb presztízst jelentett. Napi levéltárosi feladataik közé tartozott az új iratsorozatok átvétele, a századforduló időszakától a proveniencia érvényesítése; a hazai kutatók munkájának segítése; a máig leghasználhatóbb különféle segédletek összeállítása. Alapos és széleskörű ismereteik nagymértékben mozdították elő a levéltári anyag későbbi szétválasztását. Újváry Gábor, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója a két háború közötti időszak intézménytörténeti előzményeiről, a tudományos kapcsolatok kiépítéséről és a Bécsben folytatolt történeti kutatásokról, ezek személyi vonásairól beszélt. A Monarchia összeomlását követően, a revíziós igények jogalapjának kutatása hozzájárult a történettudomány felértékelődéséhez. A klebelsbergi kultúrpolitika ismerte fel legtisztábban: hazánk a kulturális kapcsolatok és a tudománypolitika révén törhet ki legkönnyebben a külpolitikai elzártságból. A kultuszminiszter az elitképzés érdekében létesített külhoni intézmények közül az elsőt, a Bécsi Magyar Történeti Intézetet 88