Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - HÍREK - Horváth J. András: Levéltári Napok Budapesten / 85–90. o.

tekintette leginkább „szívügyének". 1917 óta a Magyar Történelmi Társulat elnökeként tisztában volt a levéltárügy jelentőségével, felismerte, hogy immáron a 18-19. sz. kutatását is fokozottabb mértékben előtérbe kell állítani. A budapesti egyetemen iskolát teremtő történészek közül ketten is (Mályusz Elemér és Hajnal István) a BMTI ösztöndíjasai voltak. A két háború közötti időszakban 220 esetben összesen 161-en jutottak ösztöndíjasként kutatási lehetőségekhez az Intézetben olyan eltérő irányultságú alkotók, mint pl.: Angyal Dávid, Baráth Tibor, Kosáry Domokos, Mályusz Elemér, Szabó Dezső, Szekfű Gyula. Az Intézet közreműködésével látott napvilágot 1921 és 1944 között a Fontes sorozata, amely ugyanakkor csak néhány nagyobb terület alaposabb feltérképezésére vállalkozhatott. A szerkesztési koncepció kialakításához, majd a kiadáshoz a bécsi magyar levéltárosok tevőlegesen járultak hozzá. Az Évkönyvek sorozatban pedig 1931 és 1940 között összesen 85 magyar és 30 német nyelvű tanulmány látott napvilágot. A levéltártörténet katolikus egyházi vonatkozásaként Schwarcz Katalin (BTM) a klarissza apácák emlékét idézte. Az Assisi Szent Klára által alapított, eredetileg kolduló, ám hazánkban kontemplatív rend a középkorban hat közösségben folytatta működését 1782-ben történt feloszlatásáig. Levéltári hagyatékuk jelenleg részint a Magyar Országos Levéltár kamarai archívumában, részint más egyházi és világi közgyűjteményekben található. Az apácák őrizetében jelentős mennyiségű Mohács-előtti oklevél is fennmaradt, és a különféle rendtartások, vizitációs jegyzőkönyvi bejegyzések bepillantást engednek a zárdafalak mögött folyó egykorú levéltári tevékenységbe. A levéltárak őrzésével, gondozásával kapcsolatos feladatokat a notáriák végezték, akik több esetben maguk a zárdafőnöknők (abbatisszák) voltak. A rendi levéltári anyag rendszerére, rendezettségére egy fennmaradt svájci klarissza levéltár körülményei nyomán lehet következtetni. Határontúli egyben egyházi tematika részeként Sipos Gábor (Kolozsvár) a kolozsvári Református Gyűjtőlevéltár megteremtőiről, László Dezsőről és Markos Andrásról értekezett. A két levéltáros az egyházkerület 1948. évi döntése alapján kezdte meg 1961-ben a Farkas utcai templom restaurálását követően a gyűjtőterületi tevékenységet. A politikai fogságból szabadult László Dezső lelkész számára kényszerű elfoglaltságot jelentett a levéltárosság, széleskörű egyháztörténeti és egyházjogi műveltsége azonban biztosította, hogy az átmeneti kenyérkeresetként felfogott munkát valóban hivatásszerűen végezhesse. Igyekezett mintaintézménnyé tenni az új gyűjteményes levéltárat, és a református intézmények és az egyházmegyei iratok átvételét követően sor került azok széleskörű rendezésére és segédletezésére. Az 1964ben mellé került Markos András gazdaságtörténész ezen munkák végzése mellett elsősorban a begyűjtött anyag cédulázását és az adatgyűjtést végezte. Együttes munkájuk nyomán az erdélyi református egyházi dokumentációs hagyaték (lelkészségi, egészségügyi, oktatási intézményi anyag, személyi fondok) jelentős része kerülhetett biztonságos őrizetbe. A szinte „intézménnyé váló" városi levéltáros nélkülözhetetlen kultúraszervező tevékenységére hozott példát a pozsonyi Koday György, Batka János (1845-1917) Pozsony város levéltárnoka életútjának bemutatása nyomán. A cseh eredetű Batka tudásával, segítőkészségével széleskörű ismeretségi kört tudhatott magáénak, amelybe többek között Fraknói Vilmos, Liszt Ferenc, Zichy Géza, Fadrusz János is beletartozott. A családi indíttatás jelentős mértékben befolyásolta a levéltáros későbbi pályáját, hiszen 89