Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - HÍREK - Horváth J. András: Levéltári Napok Budapesten / 85–90. o.

H. Hanny Erzsébet (Budapesti Történeti Múzeum) Toldy Lászlóról, az igen sokoldalú, ám alkotóerejét a levéltár érdekében csak korlátozottan kibontakoztatni képes polihisztorról értekezett. Toldy a híres irodalomtörténész fia volt, aki számára — noha 1886-ban fölevéltárnokká történt megválasztásához nagy reményeket fűzött a főváros akkori vezetése, — végülis nem biztosították a szükséges személyi és tárgyi feltételeket, és ezért energiái nagyobb részét hivatalvezetői működésen kívüli: műfordítói, folyóiratszerkesztői, publicisztikai tevékenységbe ölte. Ezek következtében sem övezhette feltétlen siker főlevéltárnoki aktivitását. Egyéb irányú ambíciói viszont fontos szerephez juttatták mind a Fővárosi Múzeum, mind a Fővárosi Könyvtár létrehozásában, törzsgyüjteményének kialakításában. Az ezen intézmények szervezési munkálatai során télszínre került viták, belső konfliktusok fényt vetnek a korabeli személyi viszonylatok egyik érdekes vonására: a késhegyig menő küzdelem és súlyos kritikák ellenére végül kenyértörésre nem került sor, a tiszteletdíjakat kifizették, ám a feszült viszony nyomán Toldy nyugdíjazása is elkerülhetetlenné vált. A fővárosi levéltárosokról megrajzolt portrék sorát Gajáry Istvánnak (BFL) a méltatlanul elfeledett Ungár Lászlóról tartott előadása zárta. Ungár 1937-től 1943-ban munkaszolgálatosként bekövetkezett haláláig állott levéltári szolgálatban. A gazdaságés társadalomtörténetet önálló kutatási területként megjelölő, friss-szemléletű történészgeneráció tagja volt, aki 1932-től a Századokban folyamatosan megjelent recenzióiban főként az Annales-kör neves (pl. Leföbvre, Simiand) történészeinek munkáit ismertette. Önálló tanulmányai a reformkori hazai polgári fejlődés és gazdasági átalakulás meghatározó vonásaival foglalkoztak. Kapitalisztikus gazdálkodás c. tanulmánya a Domanovszky-féle Magyar Művelődéstörténet V. kötetében jelent meg. Ungár alakja a levéltári működése révén inspirációt szerző, és képességeit a történészi publikációs tevékenységben kibontakoztató modern historikusé. A Magyar Országos Levéltár képviseletében Kálniczky László Csánki Dezsőről tartott előadásában az egyik legismertebb, míg Káinoki Kis Tamás Herzog József pályaképének felvázolásával egy mára kissé talán elfeledett főlevéltárnok pályáját idézte fel. Csánkiba Salamon Ferenc „oltotta belé a forráskutatás szenvedélyét", majd az ifjú tudós hamarosan Fraknói Vilmos, Hermann Ottó, Szilágyi Sándor, Tagányi Károly, Thallóczy Lajos asztaltársaságának is tagja lett. A Nagy Lajos korabeli pénzügyi viszonyokról írott doktori értekezését követően került gyakornokként a komoly tudományos kutatói készségeket megkövetelő, ám igazi tudományos jellegű munkavégzést csak korlátozottan lehetővé tevő, Pauler Gyula vezette Országos Levéltárba. Lankadatlan szorgalma és energiája mellett I. Mátyás udvara című, 1881-ben elnyert pályadíjas dolgozata nyomán tehetsége is egycsapásra ismertté vált. Az 1900-as akadémiai tagságot „a kutató és rendszerező historikus-munka drágaköveként" tisztelt ismert alapművével szerezte meg. Az előadás nem hallgatta el a Csánki 1912. évi főigazgatói kinevezését megelőző és követő ellentmondásos személyi viszonyok, az ismert intrikák, a munkatársi kijelentésekkel dokumentált különféle súrlódások nyomán kialakult kedvezőtlen intézményi légkör jellemzőit sem. A levéltár új palotájának 1923. évi átadását követően a munkatársi gárda is megújult, és a klebelsbergi kultúrpolitika ismert törekvéseinek megfelelően az immáron tudományos intézetté fejlesztett Országos Levéltár főigazgatójának presztízse is — amelyet a számos állami és társadalmi poszt birtoklása is fémjelez — addig nem látott magasságokba emelkedett. 87