Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - Kósa László: A levéltári kiadványok jelentősége / 3–9. o.

mennyiséggel járó változatosság és a tartalom gazdasága. Szembeötlő, hogy volt és van mit publikálni. Mire utal még a mennyiség? A levéltárak társadalmi tekintélye — különösen 1990 után — erősödött, fontosságuk megnőtt. Bizonyára fokozódott a kíváncsiság az őrzött anyag iránt, és tudatosodott, hogy a levéltárak nem csak tudományos, hanem igazgatási intézmények is. Jól tudjuk, hogy a levéltárak fölértékelődése összefügg politikai hátterű történésekkel, főleg a kárpótlási és a jóvátételi ügyekkel, valamint a rehabilitációkkal. Nagyobb mozgásteret kapott a nyilvánosság, kutatási korlátozások, tilalmak és tabuk szűntek meg. Fölszabadultak korábban kutathatatlan területek és zárolt anyagok, általában az 1945 után következő évtizedek iratai, mint pl. az AVH, a koncepciós perek iratanyaga, az 1956. évi forradalomra és az azt követő megtorlására vonatkozó iratok és így tovább. Mindannyian tudjuk, hogy párhuzamosan azonnal fölmerültek újabb problémák, hogy egyáltalán mi maradt meg és hol van, mit semmisítettek meg törvényellenesen, mi hiteles és mi az, ami, bár megvan, mégis változatlanul hozzáférhetetlen. Ezekről a kérdésekről még sokáig vitázni fognak mind a tömegkommunikációban, mind a szűkebb szakterületen. A magam részéről meglehetősen borúlátó vagyok abban, mikor fognak ezek a kérdések elszakadni a napi politikától, egyáltalán az egyéb elfogultságoktól, ha jelenleg olykor még a különböző előjelű ideológiák is hatással vannak rájuk. A levéltárak respektusának növekedéséről tanúskodnak új épületeik, pl. „zöldmezős beruházással" Óbudán (Magyar Országos Levéltár), Nyíregyházán, Szombathelyen, Budapesten {Pest Megyei Levéltár), vagy rendelkezésükre bocsátott új helyiségekkel, épülettel bővülések (pl. Gyula, Pécs, Kecskemét). Jól tudom, hogy a fizetésekben kellőképpen nem mutatkozik meg a megbecsülés, és ez nagyon helytelen. Azonban kétségtelen, hogy időarányosan annyi pénz kutatásra és kiadásra sosem jutott levéltári területen, mint most. A kiadványok számszerű növekedéséhez hozzájárult a Nemzeti Kulturális Alapprogram megalakulása és támogatása, valamint további minisztériumi és önkormányzati pályázatok. így vált lehetővé folyamatban lévő munkálatok befejezése és régebb óta íróasztalfiókban készen váró müvek megjelentetése. Tudom, hogy a vizsgált másfél évtized termésében jó néhány ilyen is található. Sokan nem szeretik évfordulók kutatási kényszerét, másokat viszont ugyanez jótékony hatással ösztönöz. Kétségtelen azonban, hogy a támogatók rendszertől és kormánytól függetlenül, legyenek bár állami szervek vagy magáncégek, kedvelik az évfordulók adta alkalmakat, az ünnepélyes megemlékezéseket. A kutatónak pedig — ha tetszik, ha nem — ajánlatos élnie az alkalommal. A millecentenárium kevésbé volt ebből a szempontból mozgató erő, a magyar állam alapításának és a kereszténység felvételének ezredik évfordulója annál inkább. A támogatások ugyanis nagyon sokféle tematikára szóltak. Az 1848^49. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulója ugyancsak jelentékenyen ösztönözte a kutatást. Az 1956. évi forradalommal kapcsolatos nagyszámú kiadvány — úgy tűnik — kevésbé kötődött a közelmúltbeli 40. és 45. évfordulóhoz, azoktól függetlenül is folyamatosnak mondható a történészi érdeklődés. 1944-45 eseményei és — mint fentebb már utaltam rá —, az 1945 utáni évtizedek szintén különösen frekventált kutatási témák. A történelmi és társadalmi igazságtalanságok láncolata, amelyekről egy egész korszakon át vagy egyáltalán nem, vagy kizárólag megszabott politikai-ideológiai keretek között lehetett írni, érthető módon sűrűbben foglalkoztatják és még jó ideig foglalkoztatni is fogják a kutatást: háborús események, munkaszolgálat, deportálás, holokauszt, német és szovjet 7