Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - Kósa László: A levéltári kiadványok jelentősége / 3–9. o.

megszállás, hadifogság, kényszermunka, áttelepítés, kitelepítés, kuláküldözés stb. Tanulságos feladat lenne az egyes tematikák iránti érdeklődés gyakoriságát fölmérni. Pl. feltűnő, hogy a vidék zsidóságának sorsával viszonylag kevés levéltári kiadvány foglalkozik. Ugyanakkor tudvalévő, hogy a hazai történetírásban a magyarországi zsidóság vészkorszakának föltárása éppen a vizsgált másfél évtizedben élénkült meg szembetűnően. Visszafelé lépve az időben, ugyancsak jól érzékelhető, hogy a két világháború közötti korszak iránt — amely a diktatúrában szintén ideológiai-politikai korlátozás alá esett — az érdeklődés mennyivel mérsékeltebb. Az pedig szinte kirívó, hogy az első köztársaság és a kommün belpolitikai eseményeinek kutatására mennyire ritkán mutatnak hajlandóságot a történészek. Kíváncsi vagyok, hogy az 1918 utánra vonatkozó, nyilvánvalóan tendenciózus forráskiadványok és dokumentumgyűjtemények helyett, — amelyek összeállítása és publikálása annak idején bizalmi feladatnak vagy „kiváltságának számított—, mikor készítenek a levéltárosok új, megbízható, történelmi hűségű müveket. Ezek nem is voltak mind levéltári kiadásúak, mint pl. a két kötetes Sorsforduló. Iratok Magyarország felszabadulásának történetéhez (1970). Nem feladatom részletekbe bocsátkozni, példaként mindössze a Magyar Országos Levéltár 1975-ben indult, és 1989 óta szünetelni látszó sorozatára utalok: Források a magyar népi demokrácia történetéhez. Komoly mulasztás lenne nem szólni arról, hogy a megyei és városi levéltárak hagyományosan a helytörténeti-helyismereti kutatások műhelyei is. Ezt a szerepkört sokszorosan jelzi vissza a kiadványok tematikája. Népszerűbb témák többek között a helyi oktatás- és iskolatörténet, az egyesületek múltja, gyakori a települések, elsősorban a városok kiváltságleveleinek és jelvényeinek egyszerű vagy díszkiadású megjelentetése, amelyekkel — mint tapasztalhatjuk — szívesen reprezentálnak és ajándékozgatják egymást az önkormányzatok. Több megye külön helytörténeti sorozatot jelentet meg. Fejér megyében minden településről készült (készül?) forrásföltárásra támaszkodó monografikus dolgozat, amelyek a levéltári évkönyvekben láttak napvilágot. A Balaton északi partvidékén és környékén szinte községmonográfia-írási láz tört ki egy bő évtizede, amelynek szerzői nagy hányadban a Veszprém Megyei Levéltár munkatársai. A várostörténetet — profiljából adódóan — legintenzívebben a Budapest Főváros Levéltárában müvelik. Ha a levéltárak publikációs tevékenységét egyetlen nagy egységnek tekintem, az a megnövekedett hivatali, nem tudományos megterhelés ellenére rendszeres és folyamatos, ám az egyes intézmények munkáját számbavéve, mégis egyenetlen. Nem általánosítva, elsősorban a szak- és a magánlevéltárak publikációs tevékenységében maradnak ki évek, látszanak megszakadni sorozatok, tapasztalhatunk aránytalanságokat. Amennyire a teljesítmény általános színvonaláról képet tudok alkotni, merem mondani, hogy az eltérések mögött valószínűleg majdnem mindig objektív és csak elvétve szubjektív okok húzódnak meg. Ezúttal sem feladatom a részletek firtatása. Egyetlen problémát vetek föl, a kiadások országos koordinálását. Feltűnő, mennyire esetleges, amikor országos forráscsoportokból helyi, önkormányzati levéltárak megjelentetik a maguk anyagát: pl. dézsmajegyzékek (Pest, Heves), úrbéri tabellák, Bél Mátyás Notitiájának részletei (Békés, Heves, Veszprém), kataszteri leírások, Pesthy Frigyes kéziratos gyűjtése. Ugyanez a helyzet, ha országos szereplést vállaló politikusok helyi anyagát adják ki, mint Zalában (Csányi László, Deák Ferenc, Batthyány Lajos).