Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - MÉRLEG - D. Tóth Béla: Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850–1860. Zalaegerszeg, 2000 / 71–73. o.

MÉRLEG FOKI IBOLYA ZALAEGERSZEG 1850-1860 Zalaegerszeg, 2000. (Zalaegerszegi Füzetek , 6.) 282 p. A könyv, amelyet kezemben forgattam, valóban hiánypótló! Az, aki a 19. sz. történetével foglalkozik, maga is tapasztalhatta, hogy a szabadságharc bukását követő önkényuralmi évekről, a főbb események kivételével, alig-alig tudunk valamit. Pedig ez a bő évtized nagyobb figyelmet érdemlő időszaka volt az országnak! A neoabszolutizmus, a Habsburg önkényuralom évei ezek. Hallani, olvasni olyan véleményt is, amely — furcsa módon — de nem tekinti a magyar történelem részének az 1849-1860/1861 közötti időszakot, mivel az ország kormányzása nem a magyar törvények, hanem a Birodalmi alkotmány alapján történt. Kb. 1990 óta kezd árnyaltabbá válni a történetírás erre a korszakra vonatkozóan. Egyre gyakrabban olvashatunk arról, hogy a magyar polgári társadalom 1867 után bekövetkezett gyors kialakulását éppen ennek az elnyomatással és ellentmondásokkal teli, az első években a véres bosszúállástól sem visszariadó hatalomnak köszönhetjük. El kell fogadnunk — és ezt a cáfolhatatlan tények sora bizonyítja —, hogy a feudális kötöttségek jelentős részétől ebben az időben szabadult meg (szabadították meg) az ország(ot). Az érem azonban kétoldalú! Az egyik oldalon áll a kor államigazgatási színvonalára emelt közigazgatás, a közigazgatási és bírói hatalom szétválasztása, az úrbériség megszüntetése, az európaibb színvonalú oktatási rendszer megteremtése, a kereskedelmi kamarák létrehozása, a kapitalista nagyiparhoz vezető út kezdeteinek lerakása stb. míg a másik oldalon a forradalmi megmozdulásaiért perbe (vagy abba se) fogott, elítélt, meghurcolt tízezrek nyomorúságos sorsra juttatása, a hazai szellemi élet, beleértve a politikai tevékenységet is, teljes elnyomása, ha az nem az osztrák elképzelések szolgálatába állt. Gyakran emlegetjük a passzív rezisztencia korszakaként az 1850-1860/1865 közötti időszakot. Ezt azonban — úgy találom — elsősorban csak a Habsburgoktól független ország-irányításra törekvő számos politikusra, a szellemi élet vezető személyiségeire vonatkoztatták, és kevésbé a megyék, városok, községek hivatalnokaira. Az osztrákok által kialakított közigazgatási beosztásnak megfelelően, lényegében már a polgári kerületek élén is magyar személyzet állt, és a kerületek alá rendelt megyék, járások, városok, községek élén — jelentős részben — a korábbi igazgatási testületek alkalmazottai játszották a vezető szerepet, olyan hivatalnokok, akik végezték mindennapi munkájukat, részben a felsőbb hatóságok parancsai szerint, részben a helyi lakosság és a település érdekében. Igen gyakori volt, hogy csendben és titokban, a kerületi, megyei vezetőket nem tájékoztatva, az igazgatás eszközeivel fékezték a Habsburg parancsok, rendeletek végrehajtását. Foki Ibolya könyve a szabadságharc bukása utáni helyi közigazgatás újszerű, a korábbitól eltérő gyakorlatot folytató kialakulásáról és Zalaegerszeg város irányításának a szerkezetéről, formáiról szól. Folytathattam volna az előbbi felsorolást azzal, hogy „.... és tartalmáról, tevékenységéről is szól", de ez alig-alig jelenik meg a könyvben. Kár, mert éppen az új közigazgatási rendszer működőképességét, avagy hatástalanságát bizonyíthatta volna, ha a helyben hozott legfontosabb, a város lakosságának életét