Levéltári Szemle, 52. (2002)
Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - KILÁTÓ - Érszegi Géza: A 2001. évi Európai Levéltáros Konferencia / 41–44. o.
szóló iratokhoz hozzáférhessen. Régiónkról lengyel, Dél-Európáról spanyol, ÉszakEurópáról svéd levéltáros tartott beszámolót. A délutáni ülések három szekcióban folytatódtak. Az együttműködésnek szentelt ülések témájaként a nemzetközi levéltári hálózat és az európai közös adatbázis szerepelt, mellettük a Komintem levéltárának számítógépre viteléről és az európai fővárosi levéltárak anyagának egységes leírásáról {DACÉ) volt szó. Ez utóbbi egy egész ülésszak témája volt valamennyi levéltár vonatkozásában. A levéltári anyag adatbázisának kiépítése, illetve hálózaton való elérhetősége megkívánja, hogy a levéltári anyagról mindenütt egységes leírások készüljenek. Erről a munkáról cseh, német, portugál, brit és olasz előadó szólt. A harmadik szekcióban a levéltárak és az Internet kapcsolata került szóba. Az európai parlament dokumentumainak, a bankok irattárainak, az európai levéltáraknak, magának az európai közösségnek a firenzei levéltára anyagának kép formátumban való közzététele éppúgy szóba került, mint a különböző levéltárak anyagának képformátumban történő publikálásának különböző programjai. Rendkívül jó hatást tett a levéltáros hallgatóságra az olasz szakember (Franco Lotti, CNR), aki kifejezetten a régi levéltári anyag digitalizálásáról szólva egyértelműen és világosan megmondta: a levéltáros társadalomnak a digitalizálással szembeni ellenérzését le kell küzdenie. Szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az elektronikus rögzítő eszközök nem örökéletüek. Meg kell tanulni, miként lehet e tároló eszközök életét másolással meghosszabbítani. A következő napon (június 2.) a múltban gyökerező jövőről szóltak az előadások, mégpedig a levéltáros jövőről. Levéltárosnak senki sem születik, de azzá lesz részben a felsőfokú képzésben, részben a szakmai tapasztalatok alapján, és legfőképpen egy egész, levéltárban töltött élet alapján. Nem kétséges: egyrészt a csak elméleti és másrészt a csak gyakorlati képzésben részesülők között óriási szakadék tátong. Hogy hol melyiket tartják fontosabbnak, az szinte az adott terület (gyakran szakember) történetileg kialakult kultúrájától függ. Elméleti képzés nélkül európai levéltáros aligha lehet — kulturális hagyományainknál fogva bárki is — szakember. A gyakorlati képzésnek azokon az Európán kívüli területen van túl nagy szerepe, ahol a történelem alig hagyott írott forrásokban nyomot. Ezeken a területeken (pl. Kanada) még az elméleti képzést nyújtó egyetemi tanulmányok is inkább a gyakorlat általános szabályainak felismerésében merülnek ki. A teljes ülésen a levéltáros-képzés és a levéltári kutatás Összefüggéseiről éppen egy kanadai előadó beszélt. A gyakorlati képzés éppúgy szerepel az egyetemi tantervben, mint a gyakorlat szabályainak általános szintre emelése. A levéltáros feladata pl. gyakorlatilag az anyag kutathatóvá tétele (informatika), elméletileg annak a módszernek (informatika-elmélet) kiművelése, miként teheti ezt meg a leghatékonyabban. (A levéltári anyag olvasására és megértésére nem kényszerülő levéltáros munkáját a nyersanyag „terítésére" fordíthatja). Az ezután következő szekcióülések egyikén a levéltári anyag születésének és létezésének színhelyén: a magánszférában és a közigazgatásban megvalósuló képzésről szóltak, a levéltári ügyintézésről francia, a levéltárosok intézményes képzéséről a szlovén, a lengyel és a budapesti Nyílt Társadalom Archívum képzéséről lengyel előadó beszélt. Egy másik szekcióban a levéltárosok egyetemi képzéséről hallottunk. így az alapvetően itáliai alapokon álló görög levél- és könyvtáros képzésről, a marburgi levéltáros iskola képzéséről, a kanadai és izraeli képzési programokról. Szó volt a levéltárosok mint kutatók, illetve szakmai képzéséről, valami a Karib-tengeri levéltári viszonyokról. A 42
