Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - KILÁTÓ - Érszegi Géza: A 2001. évi Európai Levéltáros Konferencia / 41–44. o.

harmadik szekció előadói a levéltárosok szorosan vett szakmai képzéséről beszéltek. Lényegében a levéltárosok gyakorlati képzésének fontosságáról spanyol, olasz, osztrák, lengyel és francia előadók szóltak. A délutáni előadás ismét teljes ülésen zajlott le, hiszen mindenki számára érdekes téma került elő: az elektronikus levéltári anyag kezelésének európai tanfolyama (E-TERM). Az előadásokon kívül bőséges lehetőség nyílt arra, hogy a levéltári technikák rendkívül széles körével megismerkedjenek a résztvevők. A különböző cégek, gyakorta nem sokban különböző technikai berendezésekkel tárták a résztvevők elé az újnál újabb, levéltárakban is hasznosítható technikákat. Nem kétséges, a legtöbb technikát a levéltári anyag reprodukálására vonultatták fel. Aligha tagadható, ma a levéltárak legfőbb törekvése a levéltári anyag digitalizálása, és az ennek a technikájával foglalkozó cégek igyekeznek elébe menni a levéltárak ezirányú érdeklődésének. A szkenneléssel történő digitalizálás uralja a terepet. Igaz, és ezt mindenki elismeri, a szkenneléssel történő anyagmásolás kevésbé jó felbontású képet eredményez, mint a mikrofilm, de azt ellensúlyozza azonban a digitalizált kép sokoldalú kezelhetősége. Mikrofilmes rögzítés esetén nem egyszerű ugyanazt a képet kicsinyíteni, nagyítani, kivágni és összeilleszteni, a szkennelt változattal ugyanez könnyen megoldható már a legegyszerűbb képkezelő programmal is. A legfőbb gond azonban — nézetem szerint — az, hogy már a mikrofilmezés elfogadásakor a levéltárosok óriási engedményt tettek a levéltári anyag képi rögzítésének minősége rovására. Ugyanis a mikrofilmezés csak sima (nem gyűrött) anyagot képes jó minőségben rögzíteni, miáltal az anyag elveszti a hitelességére jellemző vonásait. E minőségi engedmény tág teret nyitott azután a szkennelésnek, aminek végeredménye ugyancsak nem tartalmazza a hitelesség fontos jegyeit. Ahogy egyre nő a modern, tehát sima, gyűrődésmentes anyag, egyre kevésbé érzik szükségét a levéltárosok annak, hogy a hitelesség jegyei is felfedezhetők legyenek a másolaton. (Ezzel ellentétben pedig informatikus előadók sora próbálja rábírni az elektronikusan létrejött iratok őrzőit arra, hogy a hitelességre utaló jeleket ne tüntessék el). Ráadásul a modernkori anyagnak a korábbi anyagtól eltérő károsíthatósága szinte rákényszeríti a szekennelésnek olyan formáira is a levéltárost, amely károsíthatja az információt hordozó anyagot. Persze, hogy ne gyötörje az anyagot a szkennelés, manapság már általában nem a sokak által ismert lapszkennert használják, hanem az inkább fényképezőgépre hasonlító eszközt (book-scanner), és a fény- és hő okozta károk kikerülésére hideg fénnyel történik a felvételezés. Sajnos, a képileg így rögzíthető anyag mennyiségi növekedése nem jelent kihívást a szakemberek számára abban az irányban, amely az eredeti iratanyag fényszegény (természetes) környezetben tárgyként való rögzítését tűzi ki célul. Persze az is nyilvánvaló, hogy a csak arányaiban egyre kevesebb „történeti" iratanyagra ritkán vannak tekintettel a nagymennyiségű modernkori anyaggal bajlódó levéltárosok és így annak a tárgyszerű és fényszegény felvételezésnek az igénye sem születik meg. Ezt ma vagy hagyományos, vagy digitális fényképezőgéppel tudjuk elvégezni. Természetesen a hagyományos fényképezőgép hátránya: a nagyobb fényszükséglet és a rögzített anyag nehezebb kezelhetősége, a digitális fényképezőgép pedig egyelőre nem ad olyan jó minőségű képet, mint a hagyományos fényképezőgép. Külön csoportot képeztek azok a technikai felszerelések, amelyek a sérült iratok elektronikus úton történő olvasását és rögzítését tették lehetővé. Ezek nem új természettudományi felfedezéseket, hanem az eddig ismert jelenségek egyszerűbb és korszerűbb alkalmazását jelentik. Pl. ismert az ibolyántúli és infravörös fénnyel történő 43