Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - HÍREK - Szegőfi Anna: Beszámoló az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa 2002. évi közgyűléséről / 81–86. o.

Kollégiumot kell megemlíteni, amelynek összetétele kedvezőtlen irányba mutat az önkormányzati levéltárak képviseletét illetően. 1998-ban a kilenctagú testületnek öt tagja volt az önkormányzati levéltárak munkatársa, 2001-ben már csak három tagja. E tendenciának az a veszélye, hogy a szakmában az őrzött levéltári anyag mennyiségét tekintve túlsúlyban lévő önkormányzati levéltárak szakmai kérdéseinek megoldására egyre kevésbé vállalkozik a viszonyokat nem ismerő tagokból álló Levéltári Kollégium. Kielégítő képviseletről számolhatunk be a Nemzeti Kulturális Alapprogram munkájában, ahol hat fővel veszünk részt, ugyancsak kielégítő a részvételünk a Pauler-díj és a Széchenyi-díj odaítélésében. A képviselők eredményes munkáját a díjnyertesek és a kitüntettek listája bizonyítja. Fontos eredménynek tartjuk azt is, hogy a továbbképzési akreditációs bizottságban is van képviselője az ÖLT-nek. A szakmai eredmények ismertetése után a szervezeti működésről számolt be az elnök. A gyűlés időpontjában a működő 24 levéltárból 23 tagja az ÖLT-nek. (A tanácskozás másnapján érkező Egey Tibor, a Pest Megyei Levéltár igazgatója írásbeli nyilatkozatát követően az ÖLT tagja lett valamennyi működő megyei és városi önkormányzati levéltár.) Az ÖLT alapszabályszerűen évente rendezi meg beszámoló közgyűlését. A közgyűlés mellett 2-3 alkalommal ül össze az elnökség az aktuális egyesületi és szakmai kérdések megvitatására. A gyors döntést igénylő kérdésekben, kihasználva a technikai lehetőségeket, telefonkapcsolat útján is született elnökségi megállapodás. A beszámoló röviden foglalkozott az ÖLT anyagi helyzetével, amely jelenleg is jelentős tartalékkal biztosított. A stabil anyagi helyzethez hozzájárult, hogy pályázati támogatást is nyertünk konferenciákra és tanulmányutakra. A megoldandó, javítandó problémákat is felsorakoztatta a beszámoló. Az elmúlt évek egyik legnagyobb gondja a kommunikáció, a gyors információcsere hiánya volt. Ezt a saját újságnak kellett volna megoldani, de a nyomdai átfutási idő miatt a lap legfontosabb feladatát, az aktualitást, nem tudja biztosítani. A jövőben a modern technika igénybevételével szeretnénk ezt megoldani, ezért saját honlap működtetéséhez kértünk pályázati támogatást, siker esetén tovább gondolkodhatunk a kihasználásáról. Az elnöki beszámolót követően az Ellenőrző Bizottság nevében Kovács Lászlóné elnök ismertette a tagokkal a vizsgálatok eredményét, és néhány kisebb kijavítandó adminisztratív hiányosság megállapítása mellett, a beszámoló elfogadását javasolta a közgyűlésnek. A közgyűlés egyhangú szavazással mindkét beszámolót elfogadta. A működés törvényességének megállapítását követően a tisztújítás került sorra. A jelenlévő 21 tag titkos szavazással megválasztotta a következő 4 évre a tisztikart. Elnök: A. Varga László Titkár: Szegőfi Anna Elnökségi tagok: Bősze Sándor Ti lesik György Bana József Madarász Lajos Radics Kálmán Ellenőrző bizottság: Mónus Imre Bán Péter Kardos Lászlóné 82

Next

/
Thumbnails
Contents