Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - Palayret, Jean-Marie–Sipos András: Magánszféra és államrezon – versus átláthatóság és demokratikus legitimáció: evolúció és revolúció az EU-intézmények dokumentumainak hozzáférhetősége terén / 19–27. o.

A vizsgált szabályozás második kiemelendő sajátossága, hogy széles mozgásteret biztosít a Közösségek egyes intézményei számára. Megkapták a lehetőséget arra, hogy „az adott intézmény szabályainak és gyakorlatának megfelelően" (3/2) cikkely) visszaminősítsenek a normaszöveg által nem érintett dokumentumokat is. Feljogosították őket a kutatókra vonatkozó szabályok megállapítására, amelyek a dokumentumokhoz való hozzáférés biztonsági szempontjait elégítik ki (4. és 9. cikkely). Végül történeti értékű anyagukat bárhol elhelyezhették, ahol megfelelőnek tartották (8/1 cikkely), azaz saját levéltárat is alapíthattak. Ténylegesen ez történt, tehát, a Bizottságnak, a Tanácsnak, a Számvevőszéknek, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak ma egyaránt saját levéltári szervezete van, amelyek Brüsszelben, illetve Luxemburgban működnek. Mint látható, a nyitottságra való törekvés, ami 1983-ban az egyes országokból származó ösztönzés mellett nyilvánult meg, valójában a Közösségek tradícióit nagyban tekintetbe véve öltött formát: nem veszett ki teljesen a titokzatosságra való hajlam, és az intézmények továbbra is nagyfokú autonómiával rendelkeztek. Még akkor is, ha a tudományos kutatók igényeinek kielégítése érdekében döntés született arról, amit 1984 decemberében szerződés szentesített, hogy az Európai Közösségeknek a nyilvánosság számára megnyitott levéltári anyagait központosítva, a Fizenzében működő Európai Egyetem intézetében helyezik el. 3. A '90-es évek: forradalmi változás a hozzáférhetőség terén: az intézmények átláthatósága és az európai állampolgárság koncepciója kifejlődésének következménye i Az EU adminisztrációja, a tagállamok nagy részéhez hasonlóan, 1993-at követően kiépítette azt a rendszert, amely a polgároknak a benső dokumentumokhoz való hozzáférését hivatott biztosítani. Az átláthatóság politikája véget vetett a titkolózás hagyományának, aminek történelmi okai voltak. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az EU létrejöttét megelőző közösségi intézmények a populáris nacionalizmus ellen szövetkező európai elitek jó szándékú összeesküvésének eredményeként jöttek létre, amelynek mozgató ereje az új háború megelőzésének vágya volt. Az európai integráció tehát bizalmasan ügyködő diplomaták müve. A célkitűzés nemes voltát elismerve, ez a hozzáállás nem érvényesülhetett maradéktalanul. Fokozódó gyanakvást ébresztett 1987 után, amikor a Bizottság és a Tanács testületeiben, az egységes piac megteremtése érdekében, olyan határozatok és szabályozások százai születtek zárt ajtók mögött, amelyek a tagállamok kormányai vagy nemzetközi vállalatok számára állapítottak meg kötelezettségeket. A kérdés azt követően vált különösen égetővé, hogy az EU-t megalapító Maastrichti Egyezmény bevezette az európai állampolgárság fogalmát. A dániai és a franciaországi népszavazások eredményei valóságos elektromos sokként hatottak az euro-technokratákra és politikusokra, váratlanul szembesítve őket azzal, milyen mérvű gyanakvást keltenek a közvélemény támogatását nélkülöző döntések. Az európai döntéshozók ekkor tették fel a kérdést, hogy az EU intézményei hogyan hozhatók közelebb az európai polgárokhoz. Az 23