Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - Palayret, Jean-Marie–Sipos András: Magánszféra és államrezon – versus átláthatóság és demokratikus legitimáció: evolúció és revolúció az EU-intézmények dokumentumainak hozzáférhetősége terén / 19–27. o.

szervezetek levéltári programjainak kialakítása során figyelembe vegyék a kutatók igényeit."

2 Ezek a szabályozások azonban nem bizonyultak elégségesnek egy valódi archívumi politika megalapozásához az európai intézményeknél. Éppen ezért a nemzeti tradíciók sem maradtak — noha közvetett — befolyás nélkül a Közösség történeti archívumainak megszervezése és kezelése során. Ez a befolyás különösen akkor érzékelhető, amikor az archívumokat felállítják és megnyitják, illetve olyankor, amikor a tagállamokkal egyeztetnek — mint minden esetben, amikor az EU intézményeinél olyan dokumentumok visszaminősítése kerül napirendre, amelyeket az egyes országok intézményei „visszatartanának" —, de a gyakorlat szintjén az egyes intézmények levéltári szolgálatért felelős tisztviselőin keresztül is érvényesül. Ők igen sokszor, pragmatikus megközelítéssel, olyan módszerek alkalmazását írják elő, amelyeket szakmai képzésük vagy a keletkeztető ország sajátos hagyományai diktálnak számukra. 2. Az 1980-as évek: az Európai Közösségek levéltárai anyagához való hozzáférési lehetőségek kialakulása és fejlődése A fentebb jellemzett kettős tradícióhoz az 1980-as évek elején egy harmadik, ezúttal kívülről, a nemzetközi tudományos közösségtől eredő tényező járult, amely ösztönző és katalizáló szerepet játszott abban a folyamatban, amely az Európai Közösségek történeti levéltárainak megnyitásához és központosításához vezetett. 1983-ban került sor a történeti levéltárak létrehozására és megnyitására különböző intézményekben. Az európai közösségi intézmények — az 1951-ben alapított Európai Szén- és Acélközösség (ÉSZAK — ECSC) [Montánunió] éppúgy, mint az 1957-ben létrehozott Európai Atomenergia Közösség (EAEC — EURATOM) és az ugyanekkor megszületett Európai Gazdasági Közösség (EC — EGK) [Közös Piac] — kezdetben inkább tartózkodó magatartásra hajlottak a levéltárügyüket illetően. Nem lehet vitás, ez abból a megfontolásból fakadt, hogy nem kívánták kényes tárgyalások eredményeit azáltal veszélyeztetni, hogy az egyes államok által tett engedmények nyilvánosságra kerülnek, hiszen a kormányok mindig nagy súlyt helyeztek arra, hogy megőrizzék arcukat a közvélemény előtt. E szervezetek, amelyek nagyobb fontosságot tulajdonítottak a hatékony működésnek, mint az átláthatóságnak, ugyanúgy viszonyultak e kérdésekhez, mint ahogy a terebélyes állami adminisztrációk gyakran teszik. Ezek is hajlamosak arra, hogy az irataiknak csak közvetlen ügyviteli funkcióját lássák anélkül, hogy ezek értéke az utókor, a tudomány számára a szemük előtt lebegne. Tény az, hogy a közösségi intézmények csak akkor kezdtek történetivé vált dokumentumaik archiválásának kérdésével foglalkozni, amikor az idők során egyre nagyobb tömegű dokumentum árasztotta el őket, fokozódó tárolási és adminisztrációs problémákat gerjesztve, miközben szaporodtak és sürgetőbbé váltak a kívülről jövő betekintési igények. Az Európai Közösségek Bizottsága még így is úttörőnek számított más nemzetközi szervezetekhez viszonyítva saját archiválási rendjének szabályozása terén, hiszen 1959 2 International Counci! of Archives, „Acts of the 13

lh International Congress of Archives", Peking, 2-7. September 1996. Archívum, 13. (1997). 377. 21